A kalcium az egyik legfontosabb makroelem. A szervezet ásványianyag-tartalmának 47%-át teszi ki, a felnőtt ember testtömegének 1,5%-át adja. Mennyisége férfiaknál 950-1300 g körül, nőknél 770-920 g körül mozog. A test kalciumtartalmának 99%-a a csontokban és fogakban található, így ezek egyfajta biztonsági raktárként is szolgálnak.

A kalciumkoncentráció fenntartása a szervezet különböző régióiban igen szűk határok között történő, szabályozott folyamat eredménye. A vérszérum kalciumszintje is szűk mozgásteret kap: 2,2-2,65 mmol/1 között kell lennie. A kalcium a bélrendszerből kétféle mechanizmus útján szívódik fel: aktív, illetve passzív módon.

Aktív transzport során legfeljebb 400 mg tud felszívódni, ugyanakkor 200 mg naponta vissza is jut a bélbe, így összességében ilyen módon csak 200 mg hasznosulhat. A kalcium bélből történő felszívódását a béltartalom összetevői is befolyásolják. A tejcukor a hasznosulást növeli - feltéve, ha nem tartoznak a tejcukor-érzékeny emberek közé. A többszöri étkezés szintén jobb hasznosulást tesz lehetővé, mint az egyszeri „túltáplálkozás”.

Gátolja viszont a kalcium felszívódását:

• a nyers gabonák és hüvelyesekben található fitátok,

• egyes növényekben lévő oxalátok, amelyek komplexet hozznak létre,

• többszörösen telítetlen zsírsavak, ún. szappanokat hozznak létre a bélben, így gátolják a felszívódást,

• ezenkívül a nagyarányú foszforbevitel is a kálciumhasznosulás ellen hat.

Az egészségesen működő bélrendszer az elfogyasztott kalcium 30-35%-át szívja fel a vékonybélből. A vérből történő kiválasztódása során a kalcium a vesében választódik ki.  Mindezekből adódóan stabil csontállomány csak egészséges bélrendszer és veseműködés mellett képzelhető el, mivel az előbbi a jó felszívódásban, az utóbbi a visszatartásban játszik szerepet.

A kálciumparadoxon

A kalcium-anyagcsere egyik legfontosabb szereplője maga a csontrendszer. A csontszövet a vérből veszi fel a számára szükséges építőelemek, és szükség szerint oda adja le a vérben lévő szabályzók által „megrendelt” kalciumot is.

Amennyiben a helytelen vagy hiányos táplálkozásból adódóan a vér kalciumszintje ingadozni kezd, a csontokban több kalciumot kell leadniuk, min amennyit felvesznek, így e fontos építőelem lassan kiáramlik a csontszövetekből. A felmérések azonban rámutattak, hogy a magyar lakosság esetében a szakemberek által javasolt kalciummennyiség (800-1200 mg) háromnegyed része (600-900 mg) bejut a szervezetbe a táplálékkal, ill. a kiegészítőkkel.

Tény, hogy az étrend kalciumtartalmának növelése egyes esetekben javítja a csontanyagcsere egyensúlyát, mégis úgy tűnik, hogy még elégséges vagy ahhoz közeli kalciumbevitel mellett is kialakulhat súlyos csontritkulás.

Sok vizsgálatot folytattak olyan populációk körében, amelyeknél nagyon különböző volt a kalciumfelvétel szintje, mégsem tudtak különbséget felfedezni a csontszilárdság között. Mintegy ötven éve ismert, hogy alacsony kalciumbevitel esetében a bélrendszer megnöveli az elfogyasztott táplálékból megkötött kalcium mennyiséget, így ugyanannyit tud felszívni, mint bőséges kalciumbevitel mellett.

A szakemberek ekkor elismerték, hogy az alacsony kalciumfelvételt lehetővé tevő étrend nem áll kapcsolatban a csontritkulás kifejlődésével. A kutatók azonban nem álltak meg itt, hanem tovább vizsgálódtak, és még hajmeresztőbb felmérésekre jutottak.

Megállapítottak, hogy a fogszuvasodás előfordulásának esélye alapvetően alacsonyabb az olyan közösségekben, amelyeknél a kalciumbevitel alacsony, míg a nagyobb kalciumtartalmú étrenden élő nyugati államokban a fogszuvasodás igen gyakori.  Eszerint nem elsősorban a kalciumbeviteltől, hanem a bélrendszer állapotától és a D-vitamin-beviteltől függ a kalcium-anyagcsere.

Mindez alátámasztja az újabb megfigyelés, miszerint egy dél-amerikai városban a 67-94 éveseknél a csontritkulás gyakorisága lényegesen kisebb, mint az ugyanilyen korú észak-amerikaiaké, annak ellenére, hogy az előbbi helyen a napi kalcium-bevitel jóval kevesebb, mint az átlagos amerikai étrendben.

A korábbiakban említett kutatások teljesen új oldalról közelítik meg a kalcium-anyagcsere kérdését. A szakmai anyagok tudományosan eredményeit azonban általában nem publikálhatják, mivel ütközik az osteoporosis mai szemléletével. Nem az első, és bizonyára nem is az utolsó eset, hogy tudományosan igazolt, de az általános szemlélettel és a bevett gyakorlattal konfrontálódó alapigazságokat a szőnyeg alá söpörnek.

A szakmai viták eredményeként a WHO elvette, hogy egyértelmű, mindenki számára betartandó kalciumbeviteli értékeket határozzanak meg, sőt elfogadták, hogy a bélrendszeri abszorpció kompenzációs képessége még 260-300 mg/nap kalciumbeviteli értéknél is hatékony és eredményes.

Ma tehát ismét a kalciumbevitel növelését sürgetik lépten-nyomon, jóllehet ez a hipotézis húsz-harminc éve gyakorlatilag megdőlt. A közhiedelemmel ellentétben tehát elsősorban nem a kalcium okozza a csontritkulást.

Másképpen fogalmazva: az egyes esetekben tapasztalható kisebb mértékű kalciumbevitel nem ad magyarázatot a néma járvány népbetegségszerű terjedési sebességi.

A csontok szilárdságát és tömegét nem elsősorban az elfogyasztott, hanem a felszívódó és csontba beépülő kalcium mennyisége határozza meg.

Forrás: Tóth Gábor: Ne veszítsd el a csontjaidat. Pilis-Vet Kiadó. 2005