Vajon a mai egyénközpontú világban, – mindamellett, hogy egyedül akarunk, vagy kényszerülünk megoldani mindent – képesek vagyunk valódi önmegvalósításra?

Az önmegvalósítás fogalmát a pszichológiában Maslow, amerikai humanisztikus pszichológus tette ismertté szükséglethierarchia-modelljében. Ebben azt mondja, hogy legmagasabb szintű szükségletünk az önmegvalósítás (7. szint), amit akkor tudunk elérni, ha az alacsonyabb szintű szükségleteink már jól és stabilan kielégültek. Ezek a fiziológiai (1. szint), biztonsági (2. szint), szeretet (3. szint), megbecsülés (4. szint), kognitív (5. szint), valamint az esztétikai (6. szint) szükségletek.

A szakember magyarázata szerint az önmegvalósítás magas fokát elérő ember nem támaszt hiányalapú követelményeket a világgal szemben. Nem hiánymotivált félelmei irányítják, így valóságészlelése is pontosabb, a világgal való kapcsolata pedig elfogadóbb, szeretetteljesebb és élvezetesebb. Például: akinek az önbecsülési vagy megbecsülési szintjén (4. szint) nincs hiánya, azt nem lehet levenni a lábáról néhány kedves dicsérő szóval azért, hogy célt érjünk nála.

Ugyanez igaz lehet a biztonsági szükséglet szintjén (2. szint) is. Azokat, akiknél ezen a szinten jelentkezik kielégítetlen állapot (azaz nincs meg az anyagi vagy egzisztenciális biztonságuk) például munkahelyi ígéretekkel – jobb fizetés, előrelépés – lehet manipulálni.

A torz hiánymotiváltság

Az önmegvalósítás elérésének első feltétele tehát, hogy egyik szükségleti szinten se legyünk hiánymotivált állapotban. Ilyenkor ugyanis csak „torz szemüvegen” keresztül tudjuk szemlélni a világot, ezáltal irreális lesz a valóságérzékelésünk is. Az önmegvalósításra képes emberek további ismérvei, hogy jó kapcsolatuk van a világgal és szociális környezetükkel, valamin tele vannak kedvességgel, jósággal, és morális tartással.

Az önmegvalósító emberek egyik ikonalakjaként Teréz Anyát említi a pszichológus. Ebből arra is következtethetünk, hogy a szükségleti szintek kielégítettsége szubjektív, tehát az egyén érzésétől függ. Lehetek szegény, mint Teréz Anya, de ha nekem elég annyi, amennyim van, akkor nem válok manipulálhatóvá. Ugyanakkor lehet valaki nagyon gazdag, ha nem érzi magát biztonságban anyagilag, nem tud továbblépni az önmegvalósítás felé, mert lekötik a materiális kérdések.

Alacsony szükségleti szinten

Az önmegvalósítás belső tendencia arra, hogy az ember a benne rejlő összes képességét, készségét ki tudja fejleszteni és fejezni környezetétől függetlenül és a környezet korlátai ellenére.

Molnár-Sefcsik Yvette pszichológus szerint manapság az önmegvalósítás fogalomértelmezése eltorzult saját érdekeink egoista módszerekkel történő érvényesítésének irányába. Ilyenkor az ember azt hiszi, hogy az önmegvalósítás nem más, mint a saját önös érdekeink érvényre juttatása, akár a környezet kárára, vagy a társadalmi normák áthágása révén, ami ugye nem igazán hasonlít a Teréz Anya-féle önmegvalósításhoz.

Saját magunk kifejezése a környezet korlátai ellenére nem egyszerűen a korlátok átszakítását jelenti, hanem azt, hogy saját szükségleteinkben és azok kielégítésében olyan harmóniát tudunk teremteni, melyben folyamatosan magasabb szükségleti szintekre juthatunk, egészen az önmegvalósításig. Ott aztán kibontakoztathatjuk képességeinket, ami nem a törvényszegésben mutatkozik meg, ahogy ezt mostanság hisszük – magyarázza a szakember. Molnár-Sefcsik úgy látja, a mai értelmezés éppen arra világít rá, hogy az ember megrekedt egy alacsonyabb szükségleti szinten, tehát eleve közelébe sem kerül az önmegvalósítás szintjének.

A karrier még nem önmegvalósítás!

Az eddigiekből kiderült, hogy az önmegvalósítás nagyon kemény munka, és messze nem arról szól, hogy saját érdekeink kerülnek előtérbe. Mégiscsak valami ilyesfajta világban élünk, ami elsősorban az egyéni érdekérvényesítésről szól, nem véletlen hívják individualista világnak.

A pszichológus szerint ennek fő oka lehet az elkényelmesedés, aminek manapság szinte minden feltétele adott. A probléma a kevesebb energiabefektetéssel sokat elérni akarás szemlélete, mely az egyéni életvezetésben és a lelki kapcsolatokban is megjelenik.

Márpedig kevés energiabefektetéssel nem lehet valódi önmegvalósítást elérni, ezért ez a fogalom lecsúszik az egzisztenciális és anyagi szintre.

Az emberek egy része ilyenkor azt hiszi, hogy ha karriert csinált, akkor megvalósította magát, holott ezzel csupán anyagi és egzisztenciális érdekeit érvényesítette.

A szakember szerint az individualista világ legfőbb jellemzője, hogy az egyéni érdekeket a társadalmi érdekek elé helyezi, és mára ez elfogadott normává vált. Ami ezek szerint annyit jelent, hogy keseregni lehet azon, hogy milyen világban élünk, de csodálkozni már nem nagyon. Viszont érdekes lehet megkeresni a jelenség kialakulásának okait.

Egyedül nem megy?

Molnár-Sefcsik Yvette viszonylag egyszerűen magyarázhatónak tartja az egyéni érdekek előtérbe kerülését. Nem kell több száz évre visszanéznünk, hogy azt lássuk, az egyén nem boldogult volna a családi, szociális közösségek összefogása nélkül. Ma ez nem így van. Az ember képes fenntartani magát egyedül, ami kitermeli azt az érzést, hogy nincs is szüksége másokra, s így „a mások” nem is olyan fontosak, értékesek. A fogyasztói társadalom generálta üzenetrendszerek tovább erősítik ezt az attitűdöt azáltal, hogy azt sulykolják: biztonságunkat az anyagi biztonság, a megszerezhető tárgyak jelentik.

Az individuális világ nem az egzisztenciális létben, hanem éppen a személyiségfejlődésben okoz problémát, hiszen sok mindenre képesek lehetünk egyedül, de szociális kapcsolatok nélküli személyiségfejlődésre biztos nem. Ezért van szükség a családokra, hiszen egy gyermek személyisége nem tud fejlődni a családi és egyéb kapcsolatok működése nélkül. Annak ellenére, hogy ezek hiányában is felnőhet, nem lesz belőle egészséges személyiség.

Ugyanakkor a személyiségfejlődés nem ér véget 18, vagy akár 25 évesen. Egy életen keresztül tart, ami azt jelenti, hogy az embernek egész életében szüksége van működő kapcsolatokra. Az individuális világban, miközben az ember egyedül akar mindent megoldani, és büszkeséggel tölti el, ha ez sikerül, fennáll a veszélye, hogy azokat a kapcsolatait választja le magáról, amikre a legnagyobb szüksége van/lenne személyiségének fejlődéséhez. Ezzel kialakul egy standard hiányállapot a szeretet, a valahova való tartozás szükségletének szintjén (3. szint) Tehát mi is történik? Az egyéni önérvényesítés érdekében hiányállapotot alakítunk ki egy rendkívül fontos szinten, ami eleve megakadályoz abban, hogy elérjük a valódi önmegvalósítás szintjét – vonja le a végleges konklúziót a pszichológus szakember.

Elgondolkodtató! Önmegvalósítás, vagy önérvényesítés? – ez itt a kérdés! Vagy inkább az, hogy mire megyünk mindezzel egy elidegenedést generáló világban, ami azt sugallja, hogy mindenre képes vagy egyedül, s a boldogságot is csak saját magadban keresheted? Ez így van, de mit érsz vele, ha nincs kivel megosztanod? Inkább nem is keresed, megelégszel a boldogulással. Az nem ugyanaz – s ez nem kérdés!

Többre kíváncsi? Tegye fel kérdését Molnár-Sefcsik Yvette pszichológus szakértőnknek! >>

www.vitaminsziget.com