Ez egy sima polárszűrővel is előállítható.
A monokróm azt jelenti, hogy egy színű, vagyis egy meghatározott hullámhosszú. Ez szintén nem oldható meg lézer technológia nélkül, de fényszűrőkkel imitálható.
A polarizált fény tehát polárszűrővel előállítható és ez a bioptron lámpa működési elve is. Rájöttek ugyanis, hogy a polarizált fény is képes -ugyan nem a lézerekkel egyenértékű - biostimulációs hatást létrehozni. Ez Rózsa Károlynak köszönhető, aki a lézerkutatás kezdeteitől kutatta annak hatásait. És szeretett volna egy olyan eszközt létrehozni, ami képes imitálni a lézer hatását. Mivel a lézer tulajdonságai közül csak a polarizációt lehetett akkor megoldani, ezzel próbálkozott. Mikor a polarizált fényű lámpájával sikerült egy lábszárfekélyt meggyógyítani, elkezdték azt továbbfejleszeteni. ...a többi pedig már történelem.
A bioptron lámpa valódi ereje
A bioptron lámpa által létrehozott polarizált fény a bőr folyamataira nagyon jó. Tudni kell azonban, hogy a bőr felületére érve és ott szóródva a bioptron lámpa -és bármely polarizált fényű lámpa- fényének polarizáltsága megszűnik. A polarizált fény pozitív tulajdonságai tehát csak a bőr külső rétegében érvényesülnek, ami a bőr felső 3-5 mm-ét érinti. A lézerrel ellentétben azonban a fény energiája nem korlátozott, így a lámpa erősségének növelésével a hatás fokozható. A bioptron lámpa tehát bármilyen gyulladásos, sérüléses, allergiás vagy fekélyes bőrfolyamatra igen jó sikerrel alkalmazható.
Miben áll a fejlődés iránya?
Rózsa Károly pár éve a fiával újra a lézerek biostimulációs kutatása felé fordult és -mivel ma már sokkal egyszerűbben és olcsóbban vált elérhető a lézer alkalmazása - dióda lézer és lencsék segítségével megalkották a Safe Lasert. Először piros fényű lézerrel álltak elő, aminek a behatolási mélysége még kis energia alkalmazása esetén is meghaladta a bioptron lámpáét.

A piros fényű Safe Laser 150-es készülék fénye ugyanis 3-4 cm mélyre is lehatol, így már a bőr alatti struktúrák, akár kisebb ízületek problémái is kezelhetővé váltak. Persze a lézer ilyen módon történő alkalmazása már ismert volt, de a Safe Laser szórt fénye, nem veszélyes a szemre, így bárki otthon is alkalmazhatta. Gyűltek is szép számmal a tapasztalatok, amik már messze felülmúlták egy bioptron lámpa hatását, ráadásul a Safe Laser 150-es még árában is vetekszik a Bioptron lámpával.
A Safe Laser ráadásul belsőleg is használhatóvá vált, ugyanis orrszűkítójével az orr és arcüreg is eléhetővé vált. Így allergiák kezelésére is alkalmas. Sőt legújabb kutatások szerint a fehérvérsejtek citrokrómjaiben elnyelődve azok funkcióját is javítja, ami a fertőzések elleni küzdelem fontos fegyver.
A nagyágyúk megjelenése
A következő állomás az infra tartományú Safe Laser 500-as és Safe Laser 1800-as eszközök megjelenése jelentette. Ezek már 6-8, illetve 8-10 cm-es behatolásra is képesek, így nagy ízületek, sőt belső szervek is kezelhetők velük. Ez a behatolási mélység kísérletek által igazolt. Ez azért fontos, mert bár a nagy bioptron lámpákat a mélyebbre hatolás szlogenjével ajánlják, azok fénye már csak úgy jut mélyre, mint a nap fénye. Polarizáltsága, pedig 3 mm-nél mélyebben nulla.

Összeségében elmondható, hogy a Safe Laserek alkalmazása messze felülmúlja a Bioptron lámpa és más polarizált lámpák lehetőségeit.
- Hatásuk sokkal erősebb
- Sokkal mélyebbre jutnak
- A kezelési idő sokkal kevesebb
- Kis méretük miatt bárhova elvihetők, bárhol alkalmazhatók
- Egy eszköz a családban számtalan problémára alkalmazható