(Sedium acre)

A sziklás, homokos, és szinte a legmostohább talajokat kedvelő borsos varjúháj szétterül ott, ahol megtelepszik, és hamarosan vastag, puha talajtakarót biztosít, szemünket pedig csillagformájú sárga virágaival örvendezteti.

Általánosan javallt:

• magas vérnyomásra
• reumatikus fájdalmakra
• bőrbetegségekre

A bosos varjúháj gyógynövényként való alkalmazása ellen általában az a legfőbb érv, hogy mérgező. Ez azonban csak nagyobb mennyiségben ütközik ki, mindazonáltal egyesek esetében már kis adag is hányást, hasmenést okozhat. Súlyosabb esetekben paralízist, vagy légzési nehézségeket is kiválthat. A borsos varjúháj, mint a nevében is benne van, nem árul zsákbamacskát. Levelei megdörzsölve friss, csípős ízűek, tehát előre figyelmeztet, hogy nem jó ujjat húzni vele.

Gyógynövényként a görögök is használták: epilepszia, bőrfertőzések ellen, és nem kívánt terhesség megszakítására. Érdekes, hogy megint másra ajánlja a középkori angol gyógyászat, például a legendás Culpepper: szerinte skorbutra belsőleg főzetként és külsőleg borogatás vagy fürdő formájában egyaránt hasznos lehet, váltóláz (malária) és vízkór, valamint görvélykór (a TBC egyik változata) ellen úgyszintén. Természetesen ő is hozzáteszi, hogy óvatosan kell vele bánni, mert belsőleg a már fent említett tüneteket okozhatja, külsőleg pedig kiütést kaphatunk tőle.

Fordulatos története során a borsos varjúháj a magyar népi gyógyászatban is tett egy-két kanyart. Az angol verzióval szemben itt magas vérnyomás csökkentésére és keringési zavarokra ajánlják bevált teáját (a virágból), illetve főzetét külsőleg és belsőleg is alkalmazva aranyeres panaszok esetén. Frissen préselt levét gyakran kenték a reumatikus fájdalmaktól kínzott tagokra, vagy bőrbetegségekre. A magas vérnyomás elleni tea egyébként keverékben javallott.