A szénhidrátok alapvető építőegységei a monoszacharidok, melyek 3-7 szénatomos vázzal rendelkező molekulák. A bennük található szénatomok számának megfelelően nevezzük őket triózoknak, tetrózoknak, pentózoknak, hexózoknak vagy heptózoknak. Ezen molekulák összekapcsolódásával jönnek létre az oligoszacharidok (2-10 monoszacharidból) és a poliszacharidok (10-nél több monoszacharidból álló molekulák). A mono- és oligoszacharidok vízben jól oldódnak, édes ízük alapján cukroknak nevezzük őket.

A poliszacharidok már nem édesek, nem is jól oldódnak. Állhatnak csak egyfajta monoszacharid egységekből, ilyenek például a glikogén, a keményítő, a cellulóz vagy a pektin, illetve lehetnek összetettek, mint például a glukózaminoglikánok és a kondroitin, melyek a porcok, ínak és csontok támasztó anyagai. A szénhidrátok természetes formájukban, általában összetett formában vannak jelen, vagy ha egyszerűbbek (pl: a gyümölcsökben levő diszacharidok), rostokkal együtt visszük be azokat. Az élelmiszer feldolgozás eredményei a finomított szénhidrátok, melyekből túl könnyen szabadulnak fel a cukrok, illetve megfosztották őket a kísérő rostanyagoktól.

A szénhidrátok emésztése már a szájüregen megkezdődik, a nyál emésztőenzimeinek (amilázok) hatására. Sajnos a finomított szénhidrátok, már itt gondot jelentenek, mert túl sok cukor szabadul fel belőlük . Ez táptalajul szolgás sok baktériumnak, de főleg a fogszuvasodást okozó egyes streptococcus törzseknek. Az emésztési folyamat a bélben folytatódik, ahol a hasnyálmirigy amilázok emésztik tovább, végül di- és monoszacharidok formájában felszívódnak. Legfontosabb monoszacharidok a glukóz, a fruktóz, a szacharóz és a galaktóz. A hagyományos cukrok két molekulát tartalmaznak, melyek közül az egyik általában glukóz. Például a tejcukor (laktóz), az egy glukóz és a galaktóz molekulából álló diszacharid. A szacharinnak pedig nem sok köze van a szacharózhoz, ami egy kőolajszármazék, és gyógyszerkönyvileg 3 éves korig tilos fogyasztani. Vércukron a glukózt értjük. Energiát a többi monoszacharid is szolgáltat, de azok nem befolyásolják az inzulin anyagcserét.

Sejtjeink leggyorsabban hozzáférhető energiaforrása a glukóz. Az agy sejtjei és a vörösvértestek nem is képesek más forrásból energiát termelni. A vércukorszintet épp ezért mindig megfelelő szinten próbálja tartani a szervezet. Ennek folyamatáról és veszélyeiről a cukorbetegségről szóló cikkünkben olvashat. A fölösleges glukóz egy része a májban és az izmokban glikogén (ez egy glukóz alegységekből álló poliszacharid) formájában raktározódik. Innen, szükség esetén gyorsan mozgósítható, de a raktárak, csak kis időre elegendő energiát tudnak biztosítani (pl. menekülés).

A szénhidrátok nem csak az energiatermelésben, hanem szervezetünk felépítésében is részt vesznek. Mint fentebb említettünk, kötőszöveti elemek alkotói is lehetnek, de éppúgy részei a sejtmembránoknak is. Az energiatermelésben betöltött szerepük azért érdekes, mert gyorsan tudunk energiát nyerni belőlük, sőt oxigén hiányában minden sejtnek ez az egyetlen energiaforrása. A szénhidrátok, fehérjék és zsírok anyagcseréje összetett folyamatok összessége, melyekben számos enzim részt vesz. Az enzimeknek úgynevezett ko-faktorokra, segédanyagokra is szükségük van a működésükhöz. Ezek olyan molekulák, amik képesek átadni, vagy éppen elvenni elektronokat, protonokat, atomokat, vagy nagyobb molekula részleteket. Ide a tartozik a legtöbb vitamin. Ezek összehangolt működéséről a bevezető cikkünkben már írtunk, annyit érdemes azonban megemlíteni, hogy a sok egymást követően zajló folyamatban szükséges, hogy kellő mennyiségben és arányban legyenek jelen.

A glukózlebontás végterméke a piroszőlősav, mely oxigén hiányában (anaerob módon) tejsavvá alakul (tejsavas erjedés). Oxigén jelenlétében pedig a mitokondriumokba, a sejtek energiaközpontjaiba kerülve belép a citrát-körbe, mely az oxidatív energiatermelés végső közös útja. Citromsav ciklusnak vagy Szent-Györgyi-Krebs ciklusnak nevezik. Ez a zsír és fehérje lebontás végső közös útja is. Lényege, hogy benne több fajta molekula (pl: oxálecetsav, citromsav stb.) ciklikusan egymásba alakul, miközben hidrogén atomok adódnak át a B2 (riboflavin) és B3 (Nikotinsav) vitaminok egyes származákainak (FADH és NAD). Ezek aztán belépve a mitokondriumok belső membránjába ott leadják a citrátkörben megszerzett hidrogéneket, amik Oxigénnel egyesülnek. A végtermék természetesen víz lesz. Ez egy igen bonyolult, sok lépcsőből álló folyamat, melyben több enzim is részt vesz, illetve az enzimek működéséhez szükséges kisebb molekulák koenzimek is.

Ezek közül kettőt érdemes kiemelni az egyik a NADH, ami a koenzim Q1 nevet viseli, a másik az ubikinon, ami a koenzimQ10 névre hallgat. Mindkettő nagyon fontos az energiatereléshez. Fentiek értelmében érthető, hogy az energiatermelésnek nem csak az alapanyagok, hanem az enzimeket segítő vitaminok, koenzimek is fontos részei. Ezért nem lehet a táplálkozásunkat csak az alapanyagok és a kalóriák szintjére süllyeszteni.

Dr. Gulyás Tamás