A csontritkulás elsősorban nem az alacsonyabb mérvű kalciumbevitel miatt előálló általános kalciumhiányból adódik, bár a jelenleg orvos- és táplálkozástudomány ezt hangoztatja.

A meszesedés és a kalciumfelhalmozódás problémaköre

Újabban egy olyan csontműködéssel összefüggő érv is napvilágra került, amely az ellentmondásokat továbbá mélyíti a meszesedés illetve a kalciumfelhalmozódás problémaköréhez kapcsolódóan. Sokan tudni vélik, hogy a modern ember szervezetében a kalciumforgalom nem működik egészségesen. A kalciumbeépülés szempontjából kulcsfontosságú két régió, a csontozat és a fogazat negatív kalciummérleget jelez 30-35 éves kor után, vagyis több áramlik ki a szervezetből, mint amennyi beépül.

Azokon a helyeken viszont, ahol a kalciumnak nincs keresnivalója, illetve túlsúlya veszélyt hordoz, ott  - szinte érthetetlen módon - több kalcium van, sőt lerakódások, meszesedések alakulnak ki. A csontozatban és a fogazatban - ahol a meszesedés kötelező és létfontosságú folyamat - gyengébb a beépülés, míg az ízületek körül, a csigolyák között, az érfalakban, a vesében, a szem ereiben és egyéb helyeken a meszesedés és mészalapú kristály-illetve rögképződés egyre nagyobb betegséget okoz.

Ma már nem titok, hogy az érelmeszesedés, az ízületi meszesedés, a porckopás, a gerinccsigolyák meszesedése és egyes vesekövek hatalmas népegészségügyi problémát jelentenek, és kapcsolatba hozhatók a kalcium-anyagcserével.

Mivel magyarázható, hogy a kalcium lassan mindenhol lerakódik az emberi testben, ahol nem szabadna, a számára „kijelölt” helyekről pedig hiányzik? Hogyan lehetséges, hogy a szervezet szabályozómechanizmusai nem képesek átirányítani a kalciumot a csontokba és a fogakba, a védelmi rendszerek pedig nem akadályozzák meg a káros meszesedési folyamatot? Bár sok szakember nem lát összefüggést a csontállományt és ízületi, érrendszeri, illetve gerincoszlopot érintő meszesedési folyamatok között, az újabb felismerések magyarázatot adhatnak az ellentmondásra, a kalcium-anyagcsere komplex összefüggéseinek fényében.

Márkus elmélet a kalciumról

Márkus professzor (dr. Márkus József, a Márkus-por feltalálója) elmélete szerint például a meszesedés fő oka az, hogy a csontokban terhelés hatására létrejövő mikrorepedések gyógyulása során a csontszövetből kiáramló ionos állapotú kalcium mészfelrakódásokat eredményez. Eszerint a meszesedés a gyengébb szilárdságú csontozatban létrejövő nagyszámú fraktúra (repedések) kijavítását célzó „befoltozó” tevékenység átbillenésének következménye.

A Márkus-féle elmélet tehát a kalciumbevitel növelésével képzelte el a csontszilárdság megerősítését, a mikrorepedések csökkentését, így a meszesedési folyamat megelőzését. Bár a Márkus-por számos pozitív eredményt ért el, e hipotézis azonban szintén azt feltételezte, hogy a kalciumhiány van a szervezetben, amelyet mészbevitellel megszüntetve a probléma megoldódik. A kalciumhiány nullhipotézise azonban nem igazolható. A problémára tehát más magyarázatnak is kell lennie.

A szakemberek egy része az utóbbi években arra a feltételezésre jutott, hogy a „modern” ember szervezetében aligha lehet beszélni kalciumhiányról, hiszen a test egyes részeiben és az érrendszerben tapasztalható kiterjedt meszesedési folyamatok arra utalnak, hogy igenis van megfelelő kalcium a szervezetben, különben lehetetlenné válna a mészlerakodás. Ez utóbbi hipotézis nem keres összefüggést a csontritkulás és a meszesedés között, egyszerűen csak ésszerűtlennek és logikátlannak tartja, hogy az „intelligens”, szabályozott emberi test mintegy hordalékként kalciumot rakjon le több helyre, miközben általános kalciumhiányban szenved.    

Ennek a jelenségnek csak egy magyarázata lehet: a szervezet valamilyen oknál fogva képtelen bejuttatni a létfontosságú helyekre (csont, fog) a kalciumot, ezért - más lehetősége nem lévén - mintegy kétségbeesetten keringteti azt a testben, és „végső elkeseredésében” olyan helyeket keres, ahol a legkisebb kockázattal teheti le a mész alkotóelemeit.

E beépítetlen kalciummennyiséghez azonban folyamatosan újabb és újabb kalciumionok csatlakoznak, amelyek a csontból történő kivándorlás eredményei, így növelik a „haszontalan” (és meszesedést okozó) kalcium mennyiségét. Az a legvalószínűbb, hogy ezek a komplex, az életvitellel összefüggő jelenségek egyszerre állnak kapcsolatban a csontvesztéssel és a meszesedési folyamatokkal, jóllehet e kettő között még nem egyértelmű a közvetlen kapcsolat.

A korábban leírtak nyomán felmerül tehát a kérdés: mi okozza a csontritkulást, ha nem az elégtelen kalciumbevitel? 

Forrás: Tóth Gábor: Ne veszítsd el a csontjaidat. Pilis-Vet Kiadó. 2005