Előző cikkünkből megtudhattuk, hogy milyen káros szenvedélyek vannak hatással szervezetünkre. A mostani cikkünkből kiderül, hogy milyen életmódbeli tényezők segíthetik a csontritkulás háttérbeszorítását.

A testmozgás

Számos tanulmány igazolja, hogy minél többet mozog valaki, annál nagyobb a csonttömege. Egy vizsgálat szerint az 52-72 éves hosszútávfutók csontjainak ásványianyag-tartalma 40 százalékkal meghaladta az azonos korú, ülőmunkát végző kontrollcsoportét (ágyéki csigolyánál mért érték).

A rendszeres testmozgás és a változókor terhelés bizonyítottan növeli a csontsűrűsséget már fiatalkorban is. Az eredmények szerint a sportoló fiatalok csonttömege 30 éves korukban olyan mérvű, hogy még viszonylag nagyobb sebességű későbbi csontvesztés esetén is csak igen kicsi az esélye a változó-és időskori osteoporosis kialakulásának.

Nagyobb terhelésnek kitett területeken a csontozat sejtképzési folyamata felgyorsul. Ebből adódóan az ún. súlyterheléses gyakorlatoknak nagyobb szerep jut a csontvesztés megállításában, mint az egyéb mozgásformáknak.

Súlyterheléses gyakorlatok közé tartozik: gyaloglás, futás, teniszezés, labdasportok, torna és súlyzós edzések. A tapasztalatok szerint az úszás kisebb mértékben, de mérhetően javítja a csontozatot.

A napfény

A zsírban oldódó D-vitamin kalciferol, ergoszterol) a kalcium és a foszfor felszívódásában és szállításában játszik szerepet; közvetlenül befolyásolja a csontképződést, emellett A- és C-vitaminnal együtt immunvédekezést fokozó hatása is van.

Azok, akik hosszabb ideig tartózkodnak napon, gyakorlatilag nem szenvedhetnek D-vitamin hiányában. Akik, viszont ritkábban mennek a szabadba, D-vitamin-szükségletüket csak a táplálékból tudják fedezni (tej, tojás, hal).

A fiatalok bőrében a D-vitamin képződése kb. kétszer olyan intenzív, mint az idősekében. Talán ebből is adódik, hogy hazánkban a legveszélyeztetettebb korosztálynál (idősebb nők) D-vitamin-hiány mutatható ki. Idősebb korban különleges jelentősége van a napfényen tartózkodásnak. A D-vitamin-hiányt a szervezet kalciumhiányos állapotnak észleli.   

Rendszeres programmá kell válnia a délelőtti és délutáni sétának a szabad levegőn - e nélkül a csontépülési folyamat zavart szenved.

A stressz

A csont anyagcseréjében több hormontermelő rendszer együttes és összehangolt munkájára van szükség. Stresszhatások (Idegesség, szorongás, aggodalom, félelem, szomorúság, bűntudat, gyász) bizonyos hormonok túltermelését eredményezhetik.

Ha a túlzott mennyiségben termelt hormon a csontanyagcserét is szabályozza, akkor a hormonműködés részleges megváltoztatásával a csontépítés és -lebontás egyensúlya is megváltózik, s a lebontás kerül túlsúlyba.

Ma már orvosilag bizonyított, hogy a feszültségekkel teli, rohanó, stresszes életvitel gyengíti a csontozatot és gyorsítja az osteoporosis folyamatát. Minél több időt szánunk lelki egyensúlyunk fenntartására, annál nagyobb az esélye az egészséges szervi működések és szilárd csontozat megtartására is. A stresszkezelés tehát kulcsfontosságú az osteoporosis megelőzése szempontjából.

A környezetszennyezés

 A környezetünkben jelen lévő károsító anyagok az újabb eredmények szerint nagyobb terhet rónak az emberi immunitásra és csontrendszerre, mint ahogy korábban feltételezték. Közülük az alumínium, az ólom, az ón és a kadmium károsító hatása a legnagyobb. Az alumínium betegségokozó és csontritkulás elősegítő hatását vesebetegeket észlelték.

A folyamatos ólomterhelés kismértékű, de állandó csontanyagcser-gyengülést eredményez azáltal, hogy fokozza az oseoblastok számát. Az ón kalcium-anyagcserére gyakorolt hatása miatt feltételezhető, hogy a csontozatra is káros. Előnytelen hatását részben a kalcium csökkenése, részben a hasznos nyomelemek inaktiválása révén fejti ki.

A környezetszennyezés kapcsán tehát megállapítható, hogy több anyagesetében is mérhető kockázatokkal számolhatunk a csontritkulás fokozódása szempontjából.  

Forrás: Tóth Gábor: Ne veszítsd el a csontjaidat. Pilis-Vet Kiadó. 2005