Kapcsolat
Mobil:
Cím:

E-mail:
»
»

»
 +36 30 7262 647
 2040 Budaörs,
 Törökbálinti utca 42/B
 info@vitaminsziget.com

SZAKÉRTŐ VÁLASZOL

Találatok száma: 1693
Kérdés 2016-11-13 18:19:29
Kedves Doktor Úr!

Ez úttal szeretnék Önnek köszönetet mondani. Köszönetet azért, amiért ilyen remek terméket hozott létre, illetve azért, amit az emberekért tesz. Én 28 éves lány vagyok, kb. két hónapja HPV-t diagnosztizálták nálam. Citológia teljesen negatív, a HPV teszt viszont két magas kockázatú HPV jelenlétét igazolta.(Ezt követően páromat is megvizsgáltattuk, nála egy másik típusú magas kockázatú HPV-t mutattak ki.) Elkezdtem alkalmazni a Grape Vital cseppeket(párom is). 10 napon keresztül a napi dózis 3x-át ittuk. Mellette Én még a Lady Vital kúpot alkalmaztam. (10 napig, ezt követően minden 3. és 2. nap. jelenleg is alkalmazom). Irrigálni nem tudok, így azt nem is erőltetem. Remélem, hogy jól alkalmazom. Amiért írok az az, hogy elmondjam a tapasztalatom. A mutató ujjamra tavaly nőtt egy szemölcs. S most elkezdett leszáradni. Hihetetlen!!! Aki nem tudja, annak mondom, hogy a szemölcsöt is egy HPV vírus okozza. És az a szemölcs elkezdett leszáradni! Úgyhogy Én mindenkit szeretnék bátorítani! Bátorítani arra, hogy ha egy picit is számít az egészsége, akkor kezdje el alkalmazni a Grape Vital cseppeket. Még valami:nagyon felfázós, beteges lány vagyok. DE!!!! Mióta iszom a cseppeket, azóta kutya bajom! Az IBS miatt már létezni sem tudtam. Megkeserítette az életem. Reggel szinte utáltam magam.Nem győztem a mosdóba menni. Hasfogón éltem. De! Amióta a cseppeket iszom, azóta nem kell a hasfogóhoz nyúlnom, sőt, a székletem is normalizálódott! Hosszú évek után (kb. 5 éve) most először normális a székletem. Szóval Doktor Úr! Én nagyon de nagyon NAGYON HÁLÁS vagyok Önnek! Szebbé tette az életem!!!! KÖSZÖNÖM!!!! :) (februárba megyünk kontrollra, majd megírom, hogy a HPV jelen van e a szervezetünkbe, vagy sem.)
névtelen
Válasz 2016-11-18 01:02:37
Kedves Hölgyem!

Ritka az életemben, hogy valaki a sok fáradhatatlan munkámat és minden ellen szolgáltatás nélküli segítségemet meg köszöni, akár egy gyógyulás után visszajelez! Ez most őszintén higgye el nekem (emberből vagyok én is) nagyon, de NAGYON jól esett!! Köszönöm!!!!

Nagyon örvend, hogy az élet minősége emberhez méltóvá vált, hisz ez motivál, és ezért élek!! Ezért is kaptam meg a „Magyar Év Kutatója 2013” díját! Ha tudok segíteni, az kötelességem!!!

Tény, hogy 31 évvel ezelőtt nem tudtam, mibe kezdtem, de ma tudom, hogy a megérzésem és a kitartás hova vezetett!

Nagyon sajnálom, hogy még a kedves nevét sem tudom, ritka eset, de ha meg kérhetem, ezt a nekem szánt levelét fel tenné-e a termék véleményezéséhez? A linket ide bemásolom:

http://drcsabaipharma.eu/index.php?route=product/product&path=25&product_id=86


Még egyszer nagyon, de nagyon köszönöm kedves és elismerő szavait! Ha gondolja a 0036-20-99 28 941-es mobilon kérdései esetén bármikor keressen!

Egy további jobbulást kívánva, várom a HPV fejleményeket!

Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-11-13 14:12:25
Kedves Doktor Úr!

A Grape Vital demodex atka ellen is hatékony? Ha igen, hogyan alkalmazzuk? Külsőleg mennyit és belsőleg mennyit? Köszönettel: Ilona
névtelen
Válasz 2016-11-18 00:39:56
Kedves Ilona!

A Grape Vital pH értéke 2, amely egy erősen savas közeget biztosít, és így az egysejtűeket és parazitákat elpusztítja. Kérem, alkalmazza a BactoEx Köröm & Bőr ecsetelőt külsőleg. Belsőleg a napi előírt mennyiséget!

Egy további jobbulást kívánva!

Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-11-06 17:43:18
Kedves Doktor úr!
Próbáltam rákeresni a neten, de sehol nem találtam egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy kell-e szünetet tartani a Grape Vital cseppek szedésében, vagy szedhetem hónapokon keresztül?
Köszönettel
Abigél
névtelen
Válasz 2016-11-18 00:20:28
Kedves Abigél!

A Grape Vital nem okoz a szervezetben függőséget. Én személy szerint már 31. éve alkalmazom nap, mint nap, A szervezetünk és az immunrendszerünk nap mint nap találkozik kórokozókkal, vagyis antigénekkel. Erre az ellenszert nap mint nap részben a szervezetnek, és részben a kívülről bevitt antioxidánsok és gyógyszerek adják meg szervezetünknek a megoldást, immunválaszként. A sejteknek nap mint nap meg kell adni a tápanyagot, az ásványokat és a vitaminokat, így a Grape Vital-t is!

Egy egészséges immunrendszer képes önmagát védeni, ahogy azt az evolúció során kifejlődött és ezt előírta, ezért úgy gondolom, hogy ez esetben nem fog vissza esni.

Ezért javaslom, hogy egy életmódváltást iktasson be életébe. Ami a táplálkozást illeti, kérem, olvassa el a publikációmat „A sejtszintű táplálkozás!” címmel, megtalálhatja a becsatolt linken:

http://drcsabaipharma.eu/index.php?route=pavblog/blog&id=24

Ha további kérdése lenne, kérem küldjön emailt, vagy keresse weblapomat, a www.drcsabaipharma.eu oldalt.

Egy további jobbulást kívánva!


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-11-03 09:19:39
Tisztelt Doktor Úr!

Az alábbi problémával/ problémákkal küzdök, tanácsot kérnék Öntől:

2016 július 15-én elkezdtem használni a Ladyvita kúpot. Másnap reggelre nagyon kipirosodtam, égő érzést éreztem, valamint egy kisebb seb - olyan mint a vágott seb - jelent meg a szemérem környéken. Megijedtem, és felfüggesztettem a használatot. Ilyenkor mi a teendő?
Korábban szintén történt már ilyen, akkor a Grape Vital cseppel irrigáltam.
Ez a csípő égő érzés egy idő után magától elmúlik? Azóta a kúpot nem használtam,
Egyébként 15 éves korom óta küzdök 2-3 havonta visszatérő hüvelygombával, jelenleg 30 éves vagyok.

A Grape Vital cseppet június 29. óta szedem, napi 3*6 cseppet iszom. 2015 decemberében derült ki nálam, hogy Crohn beteg vagyok, terminális ileum és rectalis érintettséggel.
Pentasa és Imuran gyógyszereket kaptam.
A cseppet mennyi ideig lehet szedni? Kell-e szünetet tartani? Mellette lehet-e még valamilyen vitaminokat szedni? A betegségem miatt eléggé korlátozottak a zöldség - gyümölcsbeviteli lehetőségeim.
Október óta emeltem az adagot, 3*20 cseppet szedem.

Kórelőzmény:
2015. áprilisában volt mandulaműtétem, mert a fejbőrömön egy kisebb területen nem volt hajam, s úgy gondolták, hogy kiveszik a mandulám. Még 2015. februárjában megjelent a vizeletemben az E. Coli , amely azóta is kb. 3 alkalommal visszatért. A tünetek: véres vizelet, fájdalomérzet, csípés vizeletürítéskor. Több adag Zinnat kúrát csináltunk végig 2015. február óta, illetve Uro-Vaxomot is szedtem, 3 dobozzal. Az E. Colitól nagyon szeretnék megszabadulni. Lehetséges hogy a hüvelybe is átterjedt? Illetve az is, hogy szexuális úton kaptam el?

A görcsös, véres hasmenéses időszak pedig 2015. november végén jelentkezett, december közepére pedig már kiderült, hogy Crohn beteg vagyok.

Jelenleg szerencsére nem aktív a Crohn betegségem, 2016 augusztusában voltam tükrözésen, nagyon enyhe aktivitás észlelhető. Viszont hajhullással küszködök, több mint 1,5 hónapja. Az Imurant abbahagytam, Pentasat szedem még.

Előre is nagyon köszönöm válaszait, tanácsait.
Andrea
Válasz 2016-11-15 01:31:04

Kedves Andrea!

Az tény, hogy sok problémát ír le, és több kórképet! Tény az is, hogy sok mindenre csak is az Ön írásából tudok következtetni, ami nagyon nehéz egy anamnézis tüzetes átvizsgálása után! Főleg az egy műtét és az aneszteziológusi beavatkozás, még akár egy mandula műtét is gyengítheti az immunrendszert. A leírtak szerint valószínűsíthető Önnél a Chron betegség, amire a Pentasa valójában enyhítést hoz. Ez mellett alakmazhatja a Grape Vital cseppeket szájon át, nem ütközik a leírt gyógyszerekkel.

Úgy gondolom, hogy szervezete immunitása le van gyengülve, és a hüvelyi panaszok is erre utalhatnak, főleg a nyálkahártya sérülése is! Ezt természetesen egy Grape Vital Ladyvita kúp kellemetlen érzése párosul a kezdeti alkalmazáskor. Itt sajnos a feltételek nem ideálisak, de ezen át kell esnie!

Az e-coli baktériumot a Grape Vital teljes mértékben megszűnteti, erre ajánlatos az orális alkalmazás és továbbá a hüvely fertőtlenítése is!

Ami a hajhullását illeti, itt is csak a leírtakra tudok hagyakozni, ajánlom, hogy sürgősen röntgeneztesse meg a fogait, egy panoráma röntgen javaslok, mivel a fogak gyökerein lévő gennygóc is okozhatja ezt a tünetet! Ezért ajánlanám a sürgősséget, mivel a hajhullás a kezdet, de a kialakult toxinok a véráramba kerülve a szív vázizmát károsíthatják! Nehéz így innen távolból egy felelősség teljes diagnózist felállítani, de meg próbálom!

Egy további jobbulást kívánva!


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-10-28 10:04:24
Kedves Doktor Úr!

A Lady Vital kúp használatával kapcsolatban merült fel kérdésem. 2. napi használat után pici vérzés "rózsaszínes elszíneződés" lépett fel. Két különböző HPV vírust is diagnosztizáltak nálam (51,52), citológia negatív. A fertőzésre terveztem 10 napig használni a kúpot. A kérdésem lenne, hogy alkalmazható-e a továbbiakban a kúp, vagy hagyjam abba használatát? Válaszát előre is köszönöm!
névtelen
Válasz 2016-11-15 01:06:58
Kedves Kérdező!

Az enyhe vérzés, vagy rózsaszínű elszíneződés a legtöbb esetben egy hámsérülésre utal, ami a felhelyezésnél vagy akár egy tampon általi sérülésre vezethet vissza. Nem tartom lényegesnek, ha nem erősödik meg ez a jelenség! Véleményem az, hogy az előző válaszomban leírtak szerint kérem, alkalmazza tovább.


További jobbulást kívánva!


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-10-23 11:38:48
Szép Napot kivánok...szeretném megkérdezni, hogy mit ajánlana ,nagyon komoly hólyaggyulladásom van nőgyogyászati műtét után egy hónapja tart állandó pisilési ingerrel jár..nagyon fáj már mindenem...a vesicer gyógyszert kaptam de állandóan nem hat és jön a pisilés ujból...grefuit cseppet rendeltem önöktöl...és cordycepset szedek....mit javasolna kedves doktor ur...tel 0670 507 1760,,ami segitene borzasztó fájdalom ez ...köszönönettel..nagyon várom válaszát...biztosan segitene rajtam
s.erika
Válasz 2016-11-15 01:00:46

Kedves Erika!

Köszönöm bizalmát és megtisztelő kérdését!

Kérem alkalmazza a Ladyvita hüvelykúpot, és a leírtak alapján az irrigálást is. Továbba ajánlom Önnek a Grape Vital cseppek orális alkalmazást is.

Mint a válaszomban az előző kérdezőnek is válaszoltam, bemásolom az alkalmazási részét Önnek is.

Fertőzés esetén alkalmazhatja a hüvelyben a Ladyvita kúpot, mely egy fertőtlenítő folyamatot indít el. A legjobb a reggeli irrigálás és az esti kúp. A kúpot ajánlatos heti egy-két alkalommal alkalmazni. Ajánlani tudom önnek az irrigálást is. Tegyen egy irrigátorba 100 ml langyos vizet és 7-15 csepp Grape Vital®-t, ez attól függ, hogy mennyire érzékeny a hüvelye (hengerhámsejtek). Kádban fekve, lassan irrigáljon, hogy lassan folyjon ki az öblített váladék. Ezt akár minden este is megismételheti. Lehet viszont úgy is jó eredményt elérni, és a költségeket is figyelembe véve, ha minden reggel és este irrigálás és a 3. nap este az irrigálást egy kúp alkalmazásával váltja le, és ismét két nap irrigálás alkalmazása. Ezt természetesen egymás utáni 2 esti kúpra is módosíthatja!

A két termék kombinálva sem okoz túladagolást, de ajánlatos a szervezetet belülről is kezelni, így a szájon át való bevitel is ajánlott, főleg egy már diagnosztizált fertőzés esetén, mint önnél. Az első 10 nap a megadott napi adag 3x–sát étkezés közben vagy az után. A szervezet immunitását ez megnöveli és önmaga is megkezdi a kórokozó pusztítását, nem csak maga a csepp pusztítja a vírust. Ez egy lényeges faktor.

További jobbulást kívánva!


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-10-22 10:22:07
Tisztelt Doktor Úr!

2,5 hete volt egy konuizációm cin III ,HSIL miatt.Szövettan szintén CIN III.Szeretném megkérdezni a kúpot műtét után mennyi idő múlva lehet alkalmazni és milyen adagolásban?Köszönöm szépen.
Tünci47
Válasz 2016-11-15 00:48:01
Kedves Tünci!

Köszönöm megtisztelő kérdését! Remélem, jobban van! A Ladyvita hüvelykúpot már a műtét után 24 órával lehet alkalmazni. A hüvelykúp alkalmazható menstruáció alatt is.

HPV esetén alkalmazhatja a hüvelyben a Ladyvita kúpot, mely egy fertőtlenítő folyamatot indít el. A legjobb a reggeli irrigálás és az esti kúp. A kúpot ajánlatos heti egy-két alkalommal alkalmazni. Ajánlani tudom önnek az irrigálást is. Tegyen egy irrigátorba 100 ml langyos vizet és 7-15 csepp Grape Vital®-t, ez attól függ, hogy mennyire érzékeny a hüvelye (hengerhámsejtek). Kádban fekve, lassan irrigáljon, hogy lassan folyjon ki az öblített váladék. Ezt akár minden este is megismételheti. Lehet viszont úgy is jó eredményt elérni, és a költségeket is figyelembe véve, ha minden reggel és este irrigálás és a 3. nap este az irrigálást egy kúp alkalmazásával váltja le, és ismét két nap irrigálás alkalmazása. Ezt természetesen egymás utáni 2 esti kúpra is módosíthatja!

A két termék kombinálva sem okoz túladagolást, de ajánlatos a szervezetet belülről is kezelni, így a szájon át való bevitel is ajánlott, főleg egy már diagnosztizált fertőzés esetén, mint önnél. Az első 10 nap a megadott napi adag 3x–sát étkezés közben vagy az után. A szervezet immunitását ez megnöveli és önmaga is megkezdi a kórokozó pusztítását, nem csak maga a csepp pusztítja a vírust. Ez egy lényeges faktor.

További jobbulást kívánva!


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-10-19 11:52:38
Üdvözlöm Dr.Úr!Először is köszönöm,hogy ilyen remek terméket,hozott létre mint a grape vital!
Édesapámnál több évvel ezelőtt Parkinson kórt diagnosztizáltak,ami mellé limphoödéma is társult,ami mindkét lábszárát érinti.Többször voltunk bőrgyógyásznál,aki alkcemas kenőcsöt írt fel,amitől nem igazán gyógyult a lába.Mindennap kezeljük,de ennek ellenére többször lett orbáncos.
Antibiotikummal nagy nehezen elmúlt.A legutóbbi fertőzésnél nagyon rosszul lett,lázas volt napokig,ágynak dőlt,aminek hatására tenyérnyi felfekvése lett.Édesanyámmal kezeltük,nem tudott mozogni,járni.Akkor az egyik kedves belgyógyász ismerősömtől kaptam meg a terméke nevét immunerősítésre,és használt!A neurológus új gyógyszert adott apukámnak aki napokig olyan volt mint a pszichiátrián leszedált betegek.Akkor megelégeltem.Gyógyszer vége,elő a grape vitál.Két hét múlva saját lábán,igaz kerettel,ment a mosdóba.Fel tudott állni,és járkálni.Négy hónap alatt a tenyérnyi felfekvés szilvamag nagyságúra gyógyult.Minden nagyon jó alakult,csak a lábát nem tudom stabilizálni,ale verával kezelem szépen gyógyulgat,csak pár hónap után a bőrön keresztül megint megindul a nyirokcsorgás,és nem tudom ,hogy ilyenkor mit kellene a felpóckolás és a kompressziós kötésen kívül csinálni,hogy ez is jobb legyen.Nem szeretném újabb gyógyszerekkel tömni,ami a véleményem szerint mellékhatásként ezt az ödémát ,a Parkinson mellé kialakította.Soha nem volt a térdfájásán kívül semmi baja a lábának,se visszér se vénás probléma.
Köszönöm mielőbbi válaszát!
névtelen
Válasz 2016-10-20 02:55:54

Kedves Érdeklődő!

Köszönöm megtisztelő véleményét a Grape Vital® termékekről és az eddigi elért sikereimről.

Kérem alkalmazza a Grape Vital BactoEx® bőrfertőtlenítőt, vagy akár a cseppeket egyenesen a nyílt sebbe fújva vagy cseppentve. Továbbá szájon át a cseppeket a 3x-os napi dózisban, vagyis a napi adagot 3 alkalommal vegye be 10 napon át, utána pedig térjen vissza a napi adagra.

Külsőleg ott a lehetőség a Grape Vital BactoEx ecsetelővel, leecsetelheti a fertőzött területeit és utána egy két hét és látható a javulás.

További jobbulást kívánva!


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-10-12 11:47:55
Kedves Doktor Úr!
A Ladyvita kúp használtam hüvelygombára,nagyon bevált. A Rákszűrésem P1 néha P2. Most sajnos külsőleg Hpv Condylomám van a kisajkakon. A Grape Vitált elkezdtem belsőleg inni. 50kgos vagy 28os éves vagyok. Mennyi ideig használjam és mennyit kellene belőle használni? Most 15-20ceppet használok. Külsőleg ecsetelni? Mennyi idő múlva várható a javulás? Válaszát előre is köszönöm!
névtelen
Válasz 2016-10-20 02:44:14
Kedves Érdeklődő!

A Grape Vital® termékeket én 31 éve alkalmazom nap, mint nap! A szervezetnek nap, mint nap kellenek az ásványok és a vitaminok. Ezért én nem állok meg az alkalmazással. A leírtak alapján jól alkalmazza, de ha itt a többi válaszaimban olvasgat, akkor megtalálja a helyes alkalmazást is ez esetben!

Külsőleg ott a lehetőség a Grape Vital BactoEx ecsetelővel, leecsetelheti a fertőzött területeit és utána egy két hét és látható a javulás.


Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
Kérdés 2016-10-03 19:36:19
Kedves Doktor Úr!
Megfázásra, immunerősítésre szedhető a Grape Vital szoptatás alatt is?
Melinda
Válasz 2016-10-20 02:25:53
Kedves Melinda!

A Grape Vital® termékek természetesen alkalmazhatóak az Ön által megnevezett dolgokra.

Igen, még a szoptatás alatt is, de had ragadjam itt meg az alkalmat és engedje meg, hogy gratuláljak az áldott korszakhoz.


Amennyiben további kérdése lenne, kérem küldjön emailt, hívjon, vagy keresse weblapomat, a www.drcsabaipharma.eu oldalt.



Szeretettel és üdvözlettel
Dr. Csabai Zsolt Ph.D.
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 100 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 151 152 153 154 155 156 157 158 159 160 161 162 163 164 165 166 167 168 169 170
Tegye fel kérdését 
Kérdés:
Aláírás:
Az alábbi sorok semmilyen kórt vagy betegséget nem szándékoznak megállapítani, megelőzni, vagy akár kezelni, ugyanakkor szintén nem szolgálnak egészségügyi szakértői tanács helyettesítéséül. Az oldalon leírt vélemények nem orvosi tanácsként értelmezendőek.




www.vitaminsziget.com © 2007-2024 - Minden jog fenntartva

MasterPass