Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

A 90 napos diéta megcáfolása

A 90 napos diéta egy nagyon népszerű fogyókúrás módszer, amit én kifejezetten károsnak tartok. Szerintem az egészség sokkal fontosabb, mint a szépség. Akik nem ismerik ezt a diétát azoknak nagyvonalakban leírom miből áll:

„A diéta lényege a szétválasztás. Ez azt jelenti, hogy a gyomorba mindig egyféle táplálék jut, amit így könnyen lebont. A napok sorrendjét mindenképpen be kell tartani. A diéta a fehérjenappal kezdődik, ezt követi a keményítőnap, szénhidrátnap és gyümölcsnap, majd ismét a fehérjenap következik, így követi egymást a 4 nap sorban, 90 napon át.

A diéta alatt havonta egyszer víznapot kell tartani, amely gyümölcsnap után következik, utána pedig fehérjenap jön. Cukormentes kávé és tea korlátlan mennyiségben fogyasztható. A reggeli minden nap ugyanaz: gyümölcs, esetleg 100 %-os, cukor hozzáadása nélkül készített gyümölcslé. Gyümölcs a délelőtt folyamán is fogyasztható, ebéd előtt 1 órával azonban már nem. (A banán is gyümölcs, tehát ez is ehető.)”

Nézzük a tényeket:

„A 90 napos diétát állítólag amerikai sportorvosok dolgozták ki.”

Ezt írja az egyik portál. Azt viszont nem írja, hogy kiknek írták fel ezt a diétát. Időseknek, gyomorpanaszokban szenvedőknek?  A diétákat az orvosok  valakiknek felírják pl. Cukorbetegeknek, de az egy egészséges embernek nem lesz jó. Ez a helyzet ezzel is, nem tudjuk, kiknek szól így VESZÉLYES.  

Már ennyi is elég lenne, hogy ne csináljuk, de ennél sokkal rosszabb a helyzet.

„A reggeli minden nap ugyanaz: gyümölcs,”

Reggel az ember gyomra savas állapotban van. Ezt semlegesíteni kellene valamilyen lúgos dologgal, vagy felszívni pl: kenyérrel, zabpehellyel. A gyümölcsök nagy része savas. Ezzel csak növeljük a gyomor savasságát egészen délig. A víznap esetén pedig végig savban van a gyomor. A savas környezet émelygést, rosszullétet és akár gyomorfekélyt is előidézhet.

Miért kellene szétválasztani a makro tápanyagokat?

Minden nap szükségünk van fehérjére, zsírra és szénhidrátra is, mivel ezek folyamatosan ürülnek a szervezetből. Ha szétválasztjuk és egy-egy nap csak egyfajtát eszünk, akkor hiány lép fel.  Na, ez már gond. A fehérjehiány okozhat zsírmájat (szteatohepatitisz a zsírok egy fajtájának a triglicerideknek túlzott felhalmozódása a májsejtekben), vizeletben csökkent nitrogén kiválasztást, károsodott immunválaszt, pókhasat, alsóvégtagi vizenyőt stb.

Ennél a diétánál nagy eséllyel lép majd fel, mivel csak minden 4. illetve 5. nap ehetsz fehérjét.  Az izom is fehérjéből áll.  Az az izom, ami égeti a kalóriákat. Ha nincs fehérje, akkor leépül az izom, ami így kevesebb zsírt éget.  Nem ez lenne a 90 napos diéta lényege, mármint a zsírégetés? Lehet, hogy én értettem félre és csak könnyebbek akarnak lenni az emberek és nem zsírmentesek.

Egyébként ez a szétválasztás csak annak látszik.  Azt írja, hogy van fehérje, szénhidrát, keményítő, gyümölcsnap. Azonban a gyümölcs és a keményítő is szénhidrát. Egyszerű, minden szénhidrátnak számít, ami a földből nőtt ki, vagy abból készült.

„Szénhidrátnap

EBÉD: Főtt tészta vagy pizza. Vagy bármilyen sós sütemény (egy adag pizzának megfelelően). Ízesítésként paradicsomszósz vagy kevés zöldség használható. VACSORA: Két kisebb szelet torta vagy 2-3 apró kalács, esetleg 3 gombóc fagyi, és 1 szelet étcsokoládé. (Aki nem kívánja az édes ízeket, ehet sós süteményt is…)”

Ezt írja étrendnek szénhidrátnapra.  Tészta, pizza, torta?  Fehérliszt és cukor a szervezetnek? Annak a szervezetnek, aminek csökkent a kalóriaégető képessége az izomveszteség miatt. Ezt nem tartom valami diétás dolognak.

„4. nap: Gyümölcsna

EBÉD: Bármilyen gyümölcs, korlátlan mennyiségben. VACSORA: Bármilyen gyümölcs, minden mennyiségben!

Ez itt a gyümölcsnap étrendje. Korlátlan gyümölcsfogyasztás? Ha valaki egésznap csak banánt eszik pl. egy kilót annak hízás lesz a vége. A banán egy különleges gyümölcs mivel sok fajta gyümölcscukor van benne. 100 g banán, ami kb. 1 db, tartalmaz 25g szénhidrátot. Ha megeszel 10 banánt az egy 83 kilós ember napi adagja.

A diétáknál és a helyes táplálkozásnál is fontos a mértékletesség. Ha tényleg fogyni szeretnél az egészséged megőrzése mellett, akkor hagyd ezt a diétát! Inkább csináltass egy étrendet szakemberrel, az legalább személyre szabott és ellenőrzött.

Fittséget kívánok!

Huzsvár Attila