Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

A Rák Világnapja

A gyakori rákos megbetegedések negyede megelőzhető lenne, ha az emberek egészségesebben étkeznének, kevesebb alkoholt innának és többet mozognának - közölték egészségügyi szakértők pénteken, a Rák Világnapján.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken közzétett ajánlásában azt tanácsolja az embereknek, hogy heti 150 perc mozgást iktassanak be életükbe. Ez lehet például hetente ötször félóra séta is.

WHO szakértői szerint az egészségi kockázatok között a dohányzás, a diabétesz és a magas vérnyomás után a mozgáshiány a negyedik vezető ok, ami évente 3,2 millió ember korai halálát okozza. Megdöbbentő adat, hogy a világ népességének 31 százaléka fizikailag nem aktív.

Az ENSZ egészségügyre szakosodott szervezetének adatai szerint 2008-ban mintegy 460 ezer nő halt meg emlőrák következtében, míg körülbelül 610 ezren haltak meg kolorektális (vastag- és végbél) rákban. Szakértők szerint ezen ráktípusok negyede megelőzhető lenne nagyobb fizikai aktivitással, sőt, a mozgásnak más tumoroknál is jó hatása lehet.

Nálunk a legrosszabb a halálozási ráta!

A WHO rákellenes világnap alkalmából készített jelentése szerint Európát tekintve Magyarországon a legrosszabb a rákbetegség miatti halálozási ráta. A WHO számításai szerint Magyarországon százezer emberből 458 hal meg daganatos betegségben. Ennél még Oroszországban és Ukrajnában is jobb az arány, ahol százezer emberből 347 halálát okozza tumor. A lesújtó adatok hátterében mindenekelőtt a dohányzás húzódik meg.

Európában a nők esetében az emlőrák okozza a legtöbb rák miatti halálozást, a férfiaknál a tüdőrák. Az összesítetések szerint a rákbetegség világszerte évente 7,6 millió áldozatot szed, melyek 72 százaléka szegény és fejlődő országokban él. Becslések szerint 2030-ig évi 17 millióra is emelkedhet a rák áldozatainak száma.

Forrás: MTI