Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Alzheimer-kór

Szeptember 21-e 1994 óta az Alzheimer Világnapja, mely a Nemzetközi Alzheimer Társaság (ADI) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) támogatásával indult útjára, és napjainkra már 75 ország csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez. A nap célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét a korra.

A memória és a tájékozódási képesség fokozódó romlása jellemzi ezt a lassan, de folyamatosan súlyosodó agyi betegséget. A korai felismerés és kezelés lassíthatja vagy átmenetileg meg is állíthatja ezt a pusztító kórt.

A betegség leírása

Az Alzheimer-kór az agy leépülésének következtében a memóriát és az egyéb szellemi funkciókat is károsítja. A betegség általában nagyon las­san alakul ki. Kezdeti szakaszában leginkább a rövid távú emlékezet, a döntéshozó képesség romlása figyelhető meg, valamint az, hogy a beteg egyszerű feladatok végrehajtásának módját is elfelejti.

Az előrehaladott szakaszban a memória és beszédkészség fokozatosan leépül. a beteg képtelen a vizelet és széklet visszatartására. Jelentős jellembeli változá­sok következhetnek be; ez általában fokozott agresszivitásban vagy teljes visszahúzódásban nyilvánul meg. A betegség a 65 év feletti korosztály 6%-át, a 85 év felettieket viszont már 20%-ban érinti.

Tünetek:

Mi okozza?

A szakemberek gyakorlatilag egyáltalán nem tudják, hogy az Alzheimer-kórt mi váltja ki. Egyes elméletek szerint kialakulásában lassú vírusok játszanak szerepet. A korábbi feltételezésekkel szemben a főzőedényekből származó alumínium viszont valószínűleg nem okoz Alzheimer-kórt.

Annyi ismert, hogy a betegség az idegsejtek nagymérvű pusztulásával jár együtt, és főképp az agy memóriáért és gondolkodásért felelős területeit érinti. A betegségre jellemző, hogy csökken azoknak az agyban lévő vegyületeknek a mennyisége is, amelyek az emlékezésben fontos szerepet játszanak. Az olyan személyek, akiknek a családjában már előfordult Alzheimer-kór, nagyobb valószínűséggel betegednek meg.

Mit tehet még?

A étrend-kiegészítők hatása:

Bár az Alzheimer-kór napjainkban még nem gyógyítható, tüneteit némi­képp már lehet enyhíteni. Többféle táplálékkiegészítő is ismert, amelyek a kezdeti szakaszban segíthetnek a memóriazavarok kiküszöbölésében, és még a súlyosabb tünetek kialakulását is késleltethetik.

Az ajánlott ki­egészítők használhatók egyenként vagy együttesen is; szedésüket azon­ban mindenképpen a betegség minél korábbi szakaszában érdemes el kezdeni. Nyolc hét is eltelhet, amíg valamilyen hatás észlelhető.

A táplálékkiegészítők vényre kapható gyógyszerekkel együtt is alkalmazhatók, de szedésük előtt mindenképpen kérje orvosa tanácsát.

Az egyik ígéretes táplálékkiegészítő forrása az agy vérellátását javító páfrányfenyő (gingkó). Ellenőrzött keretek között történő kipróbálása azt mutatta, hogy némelyik beteg esetében a memória javulását idézi elő.

Hatását feltehetően részben antioxidáns tulajdonsága révén, az idegsej­tek állapotának általános javításával éri el. Az egyéb antioxidánsok kö­zül. amelyek hasznosak lehetnek, érdemes megemlíteni a C és az E- vita­mint, a kevert karotinoidokat és a Q10 koenzimet. Olyan készítmények is kaphatók, amelyek ezeket a hatóanyagokat a megfelelő arányban ke­verve tartalmazzák.

Fontos szempont az is, hogy a szervezet elegendő B vitaminhoz jus­son, mivel ezek alacsony szintje is hozzájárulhat az Alzheimer-kór kialakulásához.

A B vitamin-komplexet B6-vitaminnal kiegészítve alkalmaz­za. A ligetszépeolajat, az ázsiai gázló gyógynövényt és a szibériai ginszenget (tajgagyökér) szintén érdemes kipróbálni, ezek az idegimpul­zusok átvitelének elősegítéséveI javíthatják a memóriát.

Két további anyag - az L-acetil-karnitin (naponta háromszor 500 mg) vagy a foszfatidilszerin (naponta háromszor 100 mg) - a memóriajavító agyi anyagok szintézise révén fejtheti ki jótékony hatását. A két kiegészítő közül szedje azt, amelyiket hatásosabbnak érzi.

Újabb kutatások

Tudta?

Az ízületi gyulladásban szenvedő betegeknél az Alzheimer-kór meghökkentően kis százalékban alakul ki. Ennek feltehetően az a magyarázata, hogy izületi fájdalmaik csillapítására nem szteroid gyulladáscsökkentő szereket (például ibuprofent, aszpirint) szednek. A kutatók most azt vizsgálják, miként lehetne ezeket a szereket az Alzheimer-betegség elleni harcban felhasználni.

A páfrányfenyőnek az Alzheimer-kór kezelésében mutatott hatékonyságát átfogó amerikai vizsgálatban tanulmányozták. A kezelés a betegek 27%-ánál a betegség előrehaladását 6 hónappal vetette vissza. A kontrollcsoportnál ez az érték 14% volt.

Svájci kutatók megfigyelték, hogy azok az egészséges idős alanyok, akiknek a vérében a béta-karotin és a C-vitamin szintje az átlagosnál magasabb volt, a szó- és felismerési memóriafeladatokban jobb teljesítményt értek el.

Egy másik vizsgálat eredménye szerint azok az Alzheimer betegek, akik napi 1250 mg E-vitamint szedtek, kisebb valószínűséggel kerültek kórházba - bár memóriajavulást nem mutattak -, mint vitamint nem szedő társaik.

Némely vényre kapható gyógyszer (például a cukorbetegség, szorongás, depresszió, Parkinson-kór és fekély elleni szerek) emlékezetzavarokat okozhat.

Ha saját magán ilyen tünetet figyel meg, beszélje meg orvosával, hogya hagyományos kezelés mellett milyen táplálékkiegészítőket lenne tanácsos szednie.

Ajánlott készítmények:

Vitaminsziget.com