Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Zökkenőmentes iskolakezdés

Az iskolakezdés a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt izgalmas, de megterhelő időszak. Készüljünk rá tudatosan!

Mennyibe kerül az iskolakezdés?

Az iskolakezdés nagyon komoly anyagi megterhelést is ró a családokra, és ez nem csupán a jelentős tandíjú magániskolák és alternatív intézmények tanulóinak szüleit sújtja. Nem, hiszen számtalan elkerülhetetlen kiadás kerül elő szeptemberben: be kell szerezni a tankönyveket, a füzetcsomagot, az írószereket, az iskolatáskát, a tornaruhát, a váltócipőt, nagyobbaknál pedig a számítógép-vásárlás is szükségessé válhat. Ne feledkezzünk meg a közlekedés, az iskolai étkeztetés, a különórák/korrepetálások, az edzések, a zene- vagy úszásoktatás költségeiről sem! Mindenképpen előre számoljunk ezekkel a kiadásokkal, készítsünk pontos költségvetést, és lehetőség szerint tartsuk is be ez a pénzügyi tervet.

Az elsősök lélektani felkészítése

Bár a nagyobb gyerekek esetében sem szabad elhanyagolni a lelki felkészítést, az első osztályba készülő gyerekek esetében ez egyenesen nélkülözhetetlen. Az iskolába készülő gyerekeket lelkileg is fel kell készíteni arra, hogy nagy változás következik az életükben. Ha gyermekünknek van idősebb testvére, nyilván a pici már régóta vágyakozik rá, hogy ő is iskolás legyen, ne lepődjünk meg, ha próbálgatja bátyja vagy nővére iskolatáskáját, vagy játékosan mímeli a tanulást. Ha ilyen jeleket tapasztalunk, nyugodtan meséljünk pozitív kicsengésű, izgalmas történeteket az iskoláról. Sok gyerek magától megtanul olvasni már iskolakezdés előtt, de legalábbis biztosan érdeklődik majd az iskola iránt. Ezt az érdeklődést érdemes tovább fokoznunk azzal, hogy bevonjuk gyerekünket az iskolatáska és a tanszervásárlásba. Válasszon ő magának tolltartót, iskolatáskát, tornaruhát a saját ízlése szerint.

Új, iskolai napirend

Ami a legfontosabb, hogy a szülőknek tudatosítani kell a gyerekeikben, hogy az iskolaév alatt teljesen más napirendben fognak élni, mint nyáron. Ez legfőképpen az elsős gyerekek esetében fontos. A kicsiknek mindenképpen meg kell szokniuk a korai kelést és a korai lefekvést.

Ezért nem árt, ha a gyerekeket iskolakezdés előtti héten korábban fektetjük le, és az utolsó 2-3 napban korábban is keltjük, mert így nem lesz kialvatlan, fáradt, amikor pár nap múlva már rendszeresen korábban kell felkelnie. Óvatosan, szeretettel készítsük fel a gyerekünket egy szigorúbb napirendre, hiszen a szabad, gondtalan nyári hónapok után egy gyerek számára – érthető módon – kisebb sokk lesz a korai kelés és a folyamatos (ön)kontroll. A lakásban mindenképpen alakítsunk ki saját tanulókuckót a gyermekünknek, íróasztallal, asztali lámpával, kényelmes székkel.

A délutánok megoldása

Gondoljuk végig a napközi kérdését is, és amennyiben nem szeretnénk ezt a megoldást választani, már időben egyeztessünk a nagyszülőkkel arról, hogy mennyiben tudnak besegíteni délutánonként. Előfordulhat, hogy emiatt a munkahelyünkön nyolc órás munkakör helyett át kell kérnünk magunkat hat órásra, vagy éppen babysittert kell felvennünk. Ezeket a döntéseket semmiképpen ne hagyjuk az utolsó pillanatra!

A közlekedés változásai szeptember 1-től

Vegyük figyelembe azt is, hogy szeptember 1-től a közlekedés radikálisan megváltozik. Sokkal zsúfoltabbak lesznek az utak, dugók hátráltathatják a vezetést és a tömegközlekedést is, ezért minimum 15-20 perccel korábban induljunk el annál, mint ami alapesetben szükségesnek látszik, mert a menetidő biztosan meg fog hosszabbodni. A gyerekeknek nagyon kínos, ha szüleik miatt késnek, ne hozzuk őket ilyen helyzetbe!

Ha gyermekünk tömegközlekedéssel megy majd iskolába, vegyük figyelembe, hogy a busz- és HÉV-menetrendek mindig változnak iskolakezdéskor. Mind szülőként, mind sofőrként ügyeljünk az iskolák környékén a zebrán áthaladó gyerekekre. Ha egy gyerek például egy nyugodt, vidéki faluban töltötte a nyári szünetet a nagyszülőknél, biztosan idő kell ahhoz, hogy újra megszokja a sűrűbb gépkocsiforgalmat, ne lepődjünk meg, ha kezdetben lassabb a reakcióideje.

Új gyerekek, új tanárok, új ismeretségek

Térjünk ki arra is, hogy gyerekünk az új környezetben új barátokat, barátnőket szerezhet! Optimális esetben ezek az új barátságok maguktól is kialakulnak majd, de ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk magányos, szótlan az első hónapokban, nyugodtan lépjünk közbe, és hívjuk meg 1-1 osztálytársát a szüleivel együtt moziba vagy kirándulni. Egy közös edzés, különóra is sokat segíthet a beilleszkedésben, barátkozásban. Ha gyermekünknek van idősebb testvére, aki ugyanabba az iskolába jár, az sokat segíthet biztonságérzetén, növelheti önbizalmát és barátkozási kedvét. Beszéljünk arról az idősebb gyermekünkkel, hogy milyen sokat tud segíteni testvérének a beilleszkedésben, ha kicsit odafigyel rá!

Fontos, hogy mi is barátkozzunk össze a szülőkkel, legyünk aktívak a szülői értekezleteken, beszélgessük a többiekkel. Ez az új barátságok szövődésén túl több, praktikus szempontból is nagyon fontos: egyrészt, ha gyermekünk beteg, nem fog lemaradni, mert biztosan eljut hozzá a lecke, másrészt nem árt, ha van kivel edzésre, különórára járnia. Szülői összefogással a gyerekek iskolába járását és elhozatalát is megkönnyíthetjük. A tanárokat is igyekezzünk minél hamarabb alaposan megismerni. Tudnunk kell, ki az, akinek a nevelési elveivel egyetértünk, és ki az, akiével nem. Gyermekünknek tudnia kell, hogy mi mindig mellette állunk.

Különórák, edzések

Bár az elsős gyerekek szülei gyakran szeretnék a lehető legtöbb különórára járatni a gyereküket, mégis tanúsítsunk mértéktartást e téren a gyermek érdekében! Lehetséges, hogy gyermekünk zenében, sportban, rajzolásban és matematikában is nagyon tehetséges, mégse terheljük túl a napját számtalan különórával! Válaszunk – akár vele együtt – a lehetőségek közül. Ha sporttagozatos lesz gyermekünk, vagy úszni jár majd, szerezzük be időben a szükséges orvosi igazolásokat.

Miért adjon Agyturbó Csomagot gyermekeinek?

Agyturbó csomag : NOW Kid Vits Orange – narancs ízű multivitamin rágótabletta + NOW Kid DHA 100 mg lágyzselatin rágható kapszula xilittel

  • A fejlődésben lévő szervezetnek nagy a vitaminigénye, melyet különböző negatív hatások (helytelen étkezési szokások, tartósítószerek, káros adalékok) még tovább fokoznak.
  • A létfontosságú vitaminok és nyomelemek hiánya erőtlenséghez, enerváltsághoz, a koncentráló képesség elvesztéséhez vezet.
  • Multivitaminokkal pótolhatók a nélkülözhetetlen vitaminok és ásványi anyagok, segítségükkel a gyerekeknek növekedhet a szellemi és fizikai teljesítőképessége.
  • A gyerekek szellemi teljesítőképessége összefügg az omega 3 bevitellel is, mert az omega 3 olajok többszörösen telítetlen zsírsavainak többsége építi fel az agy szürkeállományának nagy részét.
  • A modern élelmiszerek (chips, margarin, péksütemények) tele vannak omega 6-tal, míg az omega 3 fogyasztást gyakran elhanyagoljuk.
  • Világviszonylatban nő a hiperaktív gyerekek, valamint a depressziós fiatalok és felnőttek száma, amely az élelmiszerekben előforduló nagy mennyiségű transzzsírsavak és a kismértékű omega 3 fogyasztásra is visszavezethető.
  • Tegyünk meg mindent gyermekünk fejlődéséért és egészségéért!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tóth Ágnes