Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Így lehet bomba nő!

Az ünnepek után csak kevés az olyan szerencsés és a többség által utálva irigyelt egyén, aki nem küzd néhány felesleges kilóval. Erre persze akkor kellett volna gondolni, amikor megettük a gyerek elől az utolsó szaloncukrot, vagy a „ez már úgyis megszáradt” megállapítással elmajszoltuk a maradék sütit. De ezen már kár rágódni! Most azonban vészesen közeledik az idő, amikor a hasunkra lerakódott hurkákat már nem tudjuk a bő pulóverek alá rejteni. Hihetetlen, de a hír igaz! Idén is lesz tavasz… Sőt, nyár is.

Tehát, ha nem szeretnénk a tükör előtt sírdogálni és magunkat sajnálni, akkor itt az idő, hogy haditervet készítsünk az undok zsírpárnák ellen.

A tuti módszer: a zsírsejtek számának csökkentése

A haditerv lépései általában a következők: diétás ételeket eszünk, elkezdünk mozogni, de ha ehhez lusták vagyunk, akkor elmegyünk egy kozmetikai kezelésre. Mindhárom módszerrel az a baj, hogyha ezeket nem csináljuk folyamatosan, akkor bizony szembe kell néznünk a fránya jojó effektussal. Miért is? Mert a zsírsejtek számát egyik hagyományos módszer sem csökkenti, csak térfogatukat változtatja!

Kevesen tudják, hogy a zsírsejtek száma életünk során adott, de térfogatuk porszem nagyságúról képes babszem nagyságúra is megdagadni, ha nem megfelelően étkezünk és nem mozgunk eleget. Fogyókúra és testmozgás hatására persze újra normális méretűre csökkenhetnek. Maga a sejt viszont hagyományos fogyasztó módszerek hatására sosem tűnik el, pedig ez a kulcsa a tartós hatásnak. Manapság mindössze két olyan eljárást ismerünk, amely képes arra, hogy végleg megszabadítson a zsírsejtektől, és cm-ekben mérhető, tartós változást érjünk el: az egyik a műtéti zsírleszívás, a másik pedig a kavitáció, azaz ultrahangos zsírbontás.

Hogyan működik az ultrahangos zsírbontás?

A kezelés során alkalmazott ultrahang rezgésbe hozza a zsírsejteket, amik ennek következtében túlnyomás alá kerülnek, és végül összeroppannak. A kavitáció során felszabaduló zsírok és salakanyagok pedig távoznak a testből (vizelettel, széklettel).

Miért érdemes az ultrahangos zsírbontást választani?

Ultrahangos zsírbontás: szalonban vagy otthon?

Manapság számos fogyasztószalonban és kozmetikában van lehetőség kavitációs zsírbontó kezelésre, ám ez igencsak drága. Kezelésenként és testrészenként átlagosan 10.000 Ft-ba kerül. Egy testrészt pedig legalább 10-szer kell kezelnünk ahhoz, hogy látványos eredményt érjünk el. Így az 5 testrészt érintő kúra (combok, fenék, has, csípő, karok) összesen akár 500.000 Forintba is kerülhet. Létezik azonban egy olcsóbb, ám ugyanolyan hatékony megoldás: a Forever Slim otthoni kavitációs zsírbontó gép.

A Forever Slim otthoni ultrahangos zsírbontó gép

A Forever Slim otthoni ultrahangos zsírbontó készülékkel mindössze 1-2, 10 alkalmas ultrahangos zsírbontó bérlet árának megfelelő összegért korlátlan számú kavitációs kezelést végezhetünk, ráadásul a saját otthonunkban, a saját időbeosztásunk szerint. Ez a gép ugyanolyan hatékony, mint a szalonkezelések, ráadásul még a legelfoglaltabbaknak is alternatíva, akik nem tudnak a szalonok nyitva tartásához igazodni.

Nosza, hölgyeim! Ennél nagyobb aduászt csak keveset kaphatunk az élettől. Számoljunk le végleg a makacs zsírpárnákkal és a narancsbőrrel!