Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Így előzd meg a gyermekkori elhízást!

Bár kisgyermekek számára tilos a fogyókúra, mégsem nézhetjük tétlenül, hogy a túlsúly és elhízás ebben a korban is egyre nagyobb méreteket ölt. Szerencsére léteznek olyan módszerek, melyek segítségével fogyókúra nélkül is hatással lehetünk gyermekünk étrendjére.

Családi menü - hízás ellen

A szoptatás végén, majd a bűvös egyéves kor elértével sok szülő fellélegzik: végre nem kell már kétfele főznie, a kisgyermek eheti a család kosztját! Ez azonban nem ilyen egyszerű. A gyerek nem apró felnőtt, még nem kaphatja ugyanazt a menüt, amely rendszerint túl sok zsírt, koleszterint, cukrot és sót tartalmaz – figyelmeztet a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT). A szervezet 2010-es felmérése szerint az 1-3 éves gyermekek döntően azokat az ételeket eszik, amelyeket szüleik, ezzel pedig nagy valószínűséggel egészségtelen felnőtté válnak. A probléma megoldása a társaság szerint az lehet, ha a szülők már a gyermek születése előtt felülbírálják saját étkezési szokásaikat, és úgy alakítják ki étrendjüket, hogy az gyermekük számára is ideális legyen.

Rántott húst kolbásszal?

Amikor egy családba újszülött érkezik, a rokonok többnyire teljesen eltérő gyereknevelési tanácsokkal rukkolnak elő. Ilyenkor hallható a legtöbb olyan mondat, hogy „te már három hónaposan úgy etted a rántott húst, mint más gyerek az anyatejet, mégis felnőttél”, és hasonlók. Az 1-3 éves gyermekek emésztőrendszere azonban még nincs felkészülve az ilyen nehezen emészthető, zsíros, túl sok fehérjét tartalmazó fogásokra!

Mai tudásunk szerint a túl korán bevezetett élelmiszerek akár hosszútávra szóló problémákat (például táplálékallergiát, vagy -intoleranciát) is okozhatnak, hiszen ezekre a gyerek szervezete még nincs felkészülve. Ezért jobban tesszük, ha egyéves kortól is csak kifejezetten a gyermek igényeinek megfelelő élelmiszerekkel bővítjük a pici étrendjét.

Ebben a korban zöldségek, gyümölcsök, teljes kiőrlésű gabonák, tojásfehérje és növényi olajok mellett sovány húsfélék, és tejtermékek, valamint halak alkothatják a menüt. A szárazhüvelyesek, olajos magvak adásával várjunk addig, míg a kicsi önállóan, félrenyelés nélkül képes enni és emésztőrendszere megbirkózik a bab- és lencsefélék nagyobb élelmirost-tartalmával is – áll az MGYT hírlevelében.

Ne jutalmazz étellel!

Az ételek nem lehetnek a büntetés vagy jutalmazás eszközei - erre már egészen korán meg kell tanítani a kisgyermeket! Rossz példa rögzülhet, ha a kicsit minden alkalommal megetetjük, amikor sír vagy nyűgös, függetlenül attól, hogy esetleg csak fáradtság, unalom, hasfájás vagy bármi más áll a háttérben.

Könnyen elszaladhat a ló akkor is, ha a nehezen kezelhető gyereknek mindig édességgel kedveskednek. A gyermek így azt tanulja meg, hogy az evés a legjobb fájdalom- és szorongásűző, és egyben boldogságfokozó.

Később a nagyszülők, rokonok látogatásai kapcsán a nyíltan vagy rejtve adott édességek, sütemények is ezt az összefüggést erősíthetik, amely nagyban elősegíti a gyermekkori túlsúly, elhízás kialakulását.

A társaság hírlevele szerint a finomított cukrot tartalmazó italok - például az egész nap a cumiból iszogatott cukros tea - adása kisgyermekkorban szintén nem ajánlott. A legjobb, ha a gyermek kezdetektől az élelmiszerek saját, természetes ízét szokja meg. Desszertnek inkább gyümölcsöt vagy gyümölcsturmixot adjunk, így egyben a vitaminok, ásványi anyagok, élelmi rostok pótlásáról is gondoskodhatunk.

Tévé előtt nem eszünk!

Ha sok időt töltünk a televízió, számítógép előtt, előbb-utóbb megéhezünk. Nem szerencsés azonban ilyenkor nekilátni a falatozásnak, mert figyelmünk a képernyőre, monitorra koncentrál, így nehezen tudjuk kontrollálni, mennyit is eszünk az előttünk levő ételből. Semmiképpen se hagyjuk ezért, hogy gyermekünk az evést pótcselekvésként végezze, ezért soha ne ültessük a tévé elé evés közben!

Tilos a fogyókúra!

Az újszülötteknek és az alig egy-kétéves kisgyermekeknek még jól is áll a kissé pufókabb testalkat, sőt, kezdetben ez a természetes.

De ha a gyermekorvos jelzi számunkra, hogy szemünk fénye a korához képest ducibb, akkor se keseredjünk el: még sok mindent tehetünk a kedvezőtlen tendencia visszafordításáért!

Az MGYT álláspontja szerint fogyókúra ilyenkor semmiképpen sem jöhet szóba. A problémán egyrészt az étkezések megfelelő összeállításával, másrészt az elegendő mennyiségű mozgás biztosításával segíthetünk.

Felnőttek esetén is helyesebb, ha önsanyargató diéta helyett inkább életmódváltással próbálják felvenni a harcot a plusz kilókkal, mert a szülői minta ebben is döntő jelentőségű.

Vitaminsziget.com

Forrás: MGYT hírlevél