Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Nyári gombás fertőzések

A nyári időszakban meglehetősen gyakoriak a gombás bőrfertőzések. Ezért nem árt óvatosnak lenni, hiszen elsősorban a strandok, a zuhanyzó rácsa, az öltöző köve terjesztheti a gombás fertőzést.

Bizonyított tény, hogy a még tiszta (vízforgatós, túlfolyós) uszodák vize is fertőzött, s ez így van világszerte. A medencék vizében gombákat, trichomonas vaginalist, baktériumokat és vírusokat mutattak ki.

A gomba akkor érzi magát igazán jól, ha megnövekedett páratartalmú bőrön, izzadt testfelületen telepedhet meg. Mindez pedig a nyári kánikula alkalmával gyakran előfordul.

A gombás fertőzés eleinte a talp bőrét támadja meg, később a lábujjak közötti területek és végül a körmök is fertőződhetnek.

Tudta, hogy a gombás fertőzések Európában népbetegségnek számítanak, egy felmérés szerint Magyarország lakosságának 54 százaléka életében legalább egyszer megfertőződik.

Ujjak közötti gombás fertőzés

Elsősorban az ujjak között, körömnél üti fel a fejét. Kezdetben a köröm csak ritkán fáj, de a későbbiek során, amikor megvastagodik, a körömre gyakorolt nyomás már fájdalmat okozhat. Egyetlen körömtől kiindulva a fertőzés átterjedhet a láb többi körmére is.

Ha a körmöt is érinti a fertőzés, ennek tünete, hogy a köröm elszíneződik, megvastagszik, töredezetté válik. Ha a talpunkon száraz hámlás alakul ki, vagy apró égő, viszkető hólyagocskák jelennek meg, felmerül a fertőzés gyanúja. A lábujjak között kialakuló hámlás, berepedezés hasonlóképp intő jel. Legjobb megoldás kezelésére a higiéniás szabályok betartása és különféle ecsetelők.

Hajlatok gombás fertőzése

Bizonyos gombás fertőzések főleg a túlsúlyosokat veszélyeztetik, náluk ugyanis a has redőiben, a combhajlatban, a mell alatti redőben vagy akár a hónaljban is megtelepedhet gomba. A fertőzés jellemzője nagy vöröses-barna folt, majd nedvező, bűzös, hámfosztott terület.

Nyáron az izzadás miatt, kiemelten fontos az összeérő bőrredők gondos törlése. Érdemes rendszeresen hintőport használni, amely szárazon tart, és segíti a megelőzést.

„Napgomba”

A gombás fertőzés a háton, vállon, mellkason enyhén hámló, világosbarna, esetleg fehér színű foltok jelzik a fertőzést. Nevét onnan kapta, hogy napfény hatására kivilágosodnak, szinte fehérekké válnak, és nem barnulnak le. Tévesen szokták a napfény hatásának tulajdonítani, pedig gombás fertőzésről van szó. Kezelésére ecsetelőt, krémet kell használni.

Sarjadzógombás fertőzés

A nyári fertőzések ugyanis leggyakrabban a nemi szerveken vagy a nyálkahártya szexuális érintkezésnek kitett felületén okoznak tüneteket. Kiváltó oka a  fertőzött vízzel történt érintkezés.

Azok szokták elkapni, akiknél a nyálkahártya összetétele megváltozik, és így védtelenné válnak. Nyáron gyakoribb, de a meleg mellett azért kell még egy legyengült immunrendszer, valamilyen gyógyszer (fogamzásgátló) mellékhatása vagy cukorbetegség is ahhoz, hogy kialakuljon.

A leggyakoribb tünetek a külső nemi szervek viszketése, a törmelékes folyás és az égő érzés. Nem egyszerűen megoldható probléma, érdemes orvoshoz fordulni a betegséggel.

Megelőzés

Ha az alábbi típusok közül valamelyiket észleli magán, akkor mindenképpen forduljon orvoshoz, és mihamarabb kezdje el a kezelést. Mindenképpen érdemes időben elkezdeni, megelőzve a komolyabb fertőzést, ami akár ekcéma kialakulásához is vezethet.

A megelőzés legfontosabb része a mindennapos, alapos lábmosás után a lábfej, a talp és a lábujjközök szárazra törlése, hintőporozása.

Az ecsetelők, hintőporok megakadályozzák a láb izzadását, így rontják a gombák életkörülményeit, s ezzel segítik megakadályozni megtelepedésüket. Az ilyen készítmények használata különösen fontos a gyakori uszodalátogatóknál, rendszeres sportot, komoly fizikai erőkifejtést végzőknél.

A saját törülköző, és a papucs használata természetes higiéniás követelmény. Sose álljunk uszodai zuhany alá mezítláb, és ne közlekedjünk papucs nélkül az uszodai öltözőben, folyosókon. Ne használjuk más papucsát, cipőjét, törülközőjét. Kerüljük a láb ujjait összepréselő, a szellőzést gátló cipőket. Ne viseljünk nejlonzoknit, válasszunk inkább pamutot. Fürdés után használjunk hintőport.

Egyensúly

Ismert tény, hogy az egyensúlyban levő szervezetet nem támadják meg a kórokozók. Ez a gombák esetében különösen igaz. A gombák ugyanis a savas közeget szeretik, épp ezért fontos a szervezet lúgosítása friss zöldségek, és bő folyadékbevitel fogyasztásával.
 
A megfelelően lúgos közeg ugyanis a mi testi sejtjeinknek kedvez, és így a gombák növekedése visszaszorul. A gomba akár a belekben, akár a külső és belső nemi szerveken, akár a lábujjakon és körmökön jelenik meg, mindig belülről nő, és nem a felületen él.
 
Épp ezért sokkal fontosabb belsőleg védekezni ellene. A külsőleg alkalmazott módszerek, csak segítenek, de igazi oki kezelést nem nyújtanak.
 
Összeállította: Koczka Kinga

Kapcsolódó cikkek


» Tippek a formás lábakért