Vízkereszttől, vagyis január 06-tól tart a farsang egészen a 40 napos böjt kezdetéig, húshagyókeddig vagy hamvazószerdáig. Mára azonban már a hagyományból csak a farsangi mulatságok maradtak meg a február végére - március elejére eső mulatságok. De hogy is volt ez régen?
Azzal valószínűleg már senkinek nem szolgálunk új hírrel, hogy a kereszténység beköszöntével igyekezett az egyház minden korábbi pogány ünnepet kiirtani. De míg többségükkel sikeresen megtehette, maradt néhány, mely népszerűségének köszönhetően továbbélt. Ilyen volt például a Tavaszünnep, ami a hozzá hasonlóan nagy ünnepek sorsát követve „keresztényesedett” és az idők folyamán farsanggá avanzsálódott.
Az eredeti pogány ünnep a tél temetéséről és a tavasz eljöveteléről szólt. A természet újjászületését dús lakomákkal ünnepelték, valamint a fiatalok testi beavatását is. Ebben az időszakban emlékeztek meg sok helyütt a halottakról maskarás szertartásokban. Álarcuk a rontok szellemek elriasztására, a termékenység megtartására szolgált. Főként a zord középkor üldözte a pogány szokásokat, amikor már belátta, hogy küzdelme haszontalan átengedte ezt az időszakot a vidámságnak és az életörömnek.
A farsang tehát vízkereszttől tart húshagyókeddig vagy hamvazószerdáig, a 40 napos böjti időszak kezdetéig. Vízkereszt, más néven epifánia (jelenés), napján a nyugati egyházak három eseményt ünnepelnek:
A napjainkig megtartott mulatságok korábban farsangi szokások – többnyire február hónapban – farsang végére, farsang farkára összpontosultak, farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre. Az előkészületek azonban már a farsangvasárnapot megelőző csütörtökön kezdődtek (zabálócsütörtök).
Áll a bál, de miért is?
A középkor óta bálozunk, és bár a kor szigorú erkölcsei miatt lassan jöttek divatba, máig életképes szokás. Minden idők első bálját 1385-ben VI. Károly és Bajor Gizella menyegzőjekor tartották. Mai formáját XIV. Lajosnak köszönhetjük, az ő uralkodása idején egész Európa arisztokráciája megkedvelte a táncos mulatságok e formáját.
A ma oly divatos operabál hagyománya már kevésbé számított előkelőnek: 1715-ben Párizs adott otthont a gazdag polgárok névre szóló, zártkörű báljának. Igazán elterjedté, szabaddá – no és jótékony célúvá – azonban csak a XIX. században vált. Ekkortól már minden társadalmi egylet, sportkor stb. szervezett kifejezetten a tagjaik számára ilyen mulatságokat.
Közismert szokásunk a mohácsi busójárás inkább mondható horvátnak, mint magyarnak. Ugyanis valójában ez az egyik legnagyobb sokác ünnep. A sokácok pedig – akik ma is körülbelül 20.000-en élnek a történelmi Dél-Magyarország területén – egykor törökök elől menekülő horvát népcsoport. A mohácsi busójárás az ő hősi tettüknek állít emléket (bár egyes magyarázatok szerint egyszerűen csak a télűzésnek).
A monda szerint a törökök sanyargatása elől Mohács lakói – a sokácok – elmenekültek a Mohács-szigetre. Nekikeseredve ücsörögtek a tábortűz előtt. Egyszer csak a bujdoklók körében megjelent egy sokác öregember, és így szólt: „Ne féljetek, sorsotok hamarosan jobbra fordul” – majd eltűnt. Kisvártatva egy délceg, álarcos vitéz lépett a menekültek közé. Ekkor a „vitézember” utasította a körötte állókat, hogy öltsenek álarcokat, maszkokat, és az éj leple alatt, vihar közepette evezzenek át a folyón. Így is tettek, és fafegyvereikkel, kereplőikkel nagy zajt csapva rettenetet hoztak a törökre. Ők a rémséges élmény hatására csapot-papot hátrahagyva kimenekültek Mohács városából. (A télűzés ehhez hasonló gondolatmenetre építve a tél elijesztését jelenti.)
Napjainkban a busók a hagyományoknak megfelelően öltöznek fel farsangkor. A legnagyobb mulatság farsangvasárnap van. A "műsor" fő elemei: a partraszállás, melynek során a túlparti Kismohácsról eveznek át ladikokon a busók. Jelmezes busó-felvonulás a Kóló térről a főtérre. Farsangi (télbúcsúztató) koporsó vízrebocsátása. Sötétedéskor az egybegyűltek elégetik a telet máglyagyújtással és a főtéren körtáncot járnak.
Grünwald Éva