Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Mit árul el a betegséged?

A szerző, Kurt Tepperwein már régóta jólcsengő név a természetgyógyászat iránt érdeklődők körében. Nézetei sokszor szélsőséges érzéseket váltanak ki az olvasók körében.

Ha a címre nem is kapunk egyértelmű választ, néhány visszatérő – és megmagyarázhatatlannak tűnő – tünetre talán igen. Bár megmagyarázhatatlan tünet sokak szerint nincs, azért mindenki találkozik vele. Ilyen például a mindenféle ok nélkül jelentkező torokkaparás vagy fogfájás. Megmagyarázhatjuk persze ezt rossz szájhigiéniával, megfázással, száraz levegővel, de akár azzal is, hogy az illető nem akar vagy nem tud kimondani valami lelkét érintő fontos dolgot.

A nyugati orvostudomány sokat tud az emberi test működéséről. Ha az meghibásodik, képes megjavítani. Az utóbbi években azonban a gyógyítással foglalkozó szakemberek figyelme mindinkább az egész emberre – nemcsak annak működésére terelődött. Egyre többen hangoztatják, hogy a lelki tényezőknek döntő szerepe van az egyén sorsának, egészségének alakításában. Kurt Tepperwein kísérletet tesz rá, hogy rávilágítson a psziché és szóma – lélek és test kölcsönhatását. Szerinte testünk nem csupán azt mondja el nekünk, miben vétettünk az élet ellen, de mindig pontosan megmutatja azt is, mit kell tennünk ahhoz, hogy ismét teljes harmóniában élhessünk.

Ha hiszünk neki, ha nem egy dolog biztosan hasznunkra válik majd: elkezdjük segítségével figyelni testünk jelzéseit. És egyszer talán odáig is eljutunk, hogy magunktól járunk el kivizsgálásra nem csak, ha már visznek.

Köszönjük a Duna Könyvkiadó támogatását.

Grünwald Éva