Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Tippek az igéző tekintetért

 

Tudta?

Naponta legalább százezerszer húzódnak össze és ernyednek el a szem körüli izmok. Bőrünk ezen a területen alig fél milliméter vastag.

Minden érzékszervünk közül talán a szemünket használjuk a legtöbbet. Környékének érzékeny bőre meghálálja a gondoskodást.

Szépen megöregedni, nevető ráncokkal - ez lenne talán mindenkinek az ideális. De vajon létezik olyan ember, akit boldogsággal töltenek el a szemkörnyékén megjelenő idő-, és állapotjelzők? George Clooney, Sean Connery csak ketten azok közül, akiknek arca még vonzóbb lett a szarkalábaktól, azonban egyáltalán nem biztos, hogy örülnek a változásnak.

Nem is nevezhetjük őket igazándiból hibának – a betegség persze más kérdés –, hiszen egyszerűen csak korunk velejárói. Az évek, az elektroszmog, a testi- és lelkiállapotunk tükre – ahogy azt már sokan sokszor foglalták briliáns mondatokba. Javítani persze lehet a dolgon, sőt megfelelő ápolással késleltetni is. Napi tizenöt perc és némi odafigyelés csodákra képes!

1. Ránctalanító masszírozás

Segítségével megelőzhető a bőr alatti kötőszövet rugalmassága. Gyorsítja a salakanyagok távozását, valamint a sejteknek jobb oxigén- és tápanyagellátást biztosít vérbőségkeltő hatásának köszönhetően. Ellazít, mivel a bőridegeket monoton stimulálja a megfelelő, körkörös mozdulatokkal. És, ha mindez nem lenne elég, jó, ha tudjuk, hogy a szemgolyóra is jótékony, mivel fokozza a könnytermelést, gyorsítja annak elvezetését. Így a szemrés természetes módon átmosódik és felfrissül.

Kozmetikai szempontból a legfőbb eredménye a szövetduzzanat, mely kisimítja a ráncokat.

2. Ránctalanító kamillás borogatás

Kivel ne fordult volna még elő, hogy túlerőltette a szemét, ami „nyuszi-tekintettel” végződött. Égő, piros, enyhén duzzadt szemek. A legegyszerűbb megoldásnak a műkönny tűnhet, de ha nem akkut a probléma, hívjuk segítségül a természet erejét. Főzzünk le kamillát, itassunk át vele két vattapamacsot, majd helyezzük a szemünkre. Hagyjuk ott, míg ki nem hűl.

3. Ránctalanító burgonyás pakolás

A táskák eltűntetésére a legjobb gyógyír a krumpli. Nagyanyáink karikákra szelve alkalmazták, ám sokkal hatásosabb, ha lereszelünk egy szemet, majd gézdarabok közé téve tegyük szemünkre. Tízperc is alig telik bele, és a duzzanatoknak nyoma vész.

4. Ránctalanító szemvidítófű

„Gyógyítja a szem minden gondját-baját”- írták róla a XI. században. Ez a csodálatos gyógynövény gazdag cinkben, ami a szövetek regenerációjához szükséges. Vagyis a fáradt tekintet egyik legfőbb támogatója.

5. Ránctalanító sárgarépa

Teli van A-vitaminnal, ami nemcsak kívülről nyújt igazi védelmet látószervünknek, hanem belülről is ápolja azt. Ráadásul szeptember-október tájékán valósággal tobzódik béta karotinban, így hajunk és körmünk is megerősödik.

6. Ránctalanító UV-védelem egész évben

Fontos kiegészítője lett egészségvédelmünknek a napszemüveg, mely ápol és eltakar. Köszönhetően az ultraibolya sugaraknak szinte mindig védeni kell szemünket, ha nap éri. Nem beszélve környékének érzékeny bőréről.

7. Ránctalanító makulátlanul tisztán

Soha ne feküdjön le festékmaradékokkal az arcán, főként pedig a szemén! Ezek ugyanis lerakódnak a bőrben, gátolva annak éjszakai fő feladatát, a regenerációt.

8. Ránctalanító krém

Bármennyire is vékony és kiszáradásra hajlamos ez a felület, a magas zsírtartalmú krémekkel kenni óriási hiba. Eltömítik a szemhéji mirigyek kivezetőit, hatására az alsó szemhéjon megjelenhetnek lapos, szürkés, a felszínből alig kiemelkedő növedékek, vagy a felső sárgás foltok.

9. Festéket csak mértékkel

Nem lehet eleget hangoztatni, hogy a túl sok festék lerakódik a pólusokra. Különösen igaz ezen a területen. Lehetőség szerint használjunk csak folyékony alapozót szemfestéskor, vagy külön erre a területre kifejlesztett krémpúdert. Kerüljük a tartós sminket, még szempillánkon is. A kozmetikus által végzett hosszú távú szempillafestés sok nőnek okoz gondot, mégis a szakemberrel karöltve ugorják át a kötelező tesztelést. Allergiás reakciója a bevörösödés, duzzanat, könnyezés.

10. Ránctalanítás szárítás nélkül

Alapszabály, hogy azt a bőrfelületet ne tisztítsuk szárító készítménnyel, amely egyébként is az. Mégis a lustaság Nagy Úr. Szánjunk időt és energiát külön erre a területre, meg fogja hálálni. Jó, ha tudjuk, hogy némely ránc csak a rossz tisztítási technikának köszönhető.

Vetró Rita