Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Virágos nyaklánc

Hozzávalók:

Elkészítés:

Először a medált kell elkészíteni. Az egyik (a példánál maradva) 6mm-es gyöngy lesz a kezdő szem, ezt fűzzük körülbelül a drót közepére, ezután szembefűzéssel dolgozunk tovább. A drót egyik felére 2 szem kiskását, a másikra 6 szem kiskását veszünk fel, és a következő 6 mm-es gyöngyön fűzzünk szemben!  Így folytassuk a fűzést, amíg mind a 8db 6mm-es gyöngyöt felhasználjuk. A kilencedik szemet félre kell tenni, mert ez lesz a medál közepe. A 8. gyöngy felfűzése után ismét 2 szem, illetve 6 szem kiskását kell felvenni, majd belefűzni a kezdő szembe. Ezzel bezárult a kör.

Most a drót egyik vége a medál közepe felé, a másik kifelé néz. A következő lépésnél azt a drótot használjuk, ami kifelé néz. Erre vegyünk fel 1 szem 4mm-es gyöngyöt, ezután a második 6mm-es gyöngybe fűzzük, majd a belül levő 2 szem kis kásába, majd a harmadik 6mm-es gyöngyön keresztül kijövünk, négyszer ismételjük meg ezt a fűzést, ekkor visszaérünk a kezdő szemhez. (Olyan, mintha áthidalnánk egy-egy részt.) Azután ugyanezzel a dróttal visszafelé indulva megismételjük a fűzést a maradék 4 db 4mm-es gyönggyel. A végén visszaérünk a kezdő szemhez.

Mindig meg kell húzni a drótot (csak óvatosan), hogy a gyöngyök a helyükre kerüljenek. A következő lépésnél a befelé néző drótra felvesszük a kilencedik 6mm-es gyöngyöt (ha valaki szeretné, hogy egy kicsit feltűnőbb legyen, akkor használhat egy picivel nagyobb gyöngyöt is), átfűzzük a drótot a szemközti gyöngyön úgy, hogy a kilencedik gyöngy középre kerüljön. A másik drótra felveszünk 7 szem kiskását, és a belül lévő (tehát a virág közepe felé eső) két szem kiskása közül a másodikba fűzzük, majd a 6mm-es gyöngybe. Most újra kifelé néz a drót, így ismét felveszünk rá 7 szem kiskását. Nyolcszor ismételjük meg ezt a műveletet, amíg újra a kezdő szemhez érkezünk. Itt is meghúzzuk a drótot, hogy a gyöngyök a helyükre kerüljenek. Végül alaposan dolgozzuk el a szálakat! A medálhoz egyszerű lánc illik. Hasonlóképpen karkötőt is készíthetünk, de úgy is jó, ha a lánchoz használt gyöngyökből felfűzünk néhányat formatartó fémre (ilyen karkötőalapot szintén vásárolhatunk a hobbiboltokban).

Sok sikert, és kellemes időtöltést!

Tajti Anita

 

Ez a pályázat Kreatív Hobby karácsonyi dekorversenyünkre érkezett!

Küldje el ön is alkotását! A legnépszerűbb dekorációk, ajándékok, és csomagolások beküldőit értékes ajándékcsomaggal jutalmazzuk. Bővebben >>