Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Tanulás baba mellett

A kismamák körében méltán népszerű főiskolai-egyetemi tandíjmentességet 2007-ben megszüntették, ennek ellenére még akad egy-két kedvezmény mely tanulásra csábítja az otthon lévő anyukákat.

 

 

 

2007-ig az anyukák a gyerekkel otthon töltött évek alatt tandíjmentesen szerezhették meg első, illetve többedik egyetemi-főiskolai képesítésüket. A tandíjmentesség, mint fogalom, két területet érint: az államilag finanszírozott képzést, és a költségtérítéses képzést. A tgyás-t, gyes-t, gyet-et, illetve gyed-et igénybe vevők tandíjmentesen végezhetik egyetemi-főiskolai féléveiket a költségtérítéses képzés keretei között is.

 

 

 

Jelenlegi helyzet

 

 

 

Ám mindez már a múlté. A kormányhatározat megszüntette a kismamák költségtérítés-mentességét; így, akiket költségtérítéses képzésre vesznek fel, csak intézményi kedvezményeket kaphatnak. A tervezett módosítás ugyanis csak az államilag támogatott képzésekre felvett kismamákat érinti.

 

 

 

 

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a 2007. évi felvételi eljárás megindulása előtt döntést hozott a felsőfokú tanulmányokra készülő kismamák helyzetének megkönnyítésére. A tárca, elemezve a jelenlegi szabályozás biztosította lehetőségeket, arról határozott, hogy: a kismamáknak (terhességi gyermekágyi segélyben, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülőknek) a felvételi jelentkezéskor 8 többletpontot biztosít és amennyiben a többletpont hozzáadásával a jelentkező eléri a teljes idejű vagy részidős államilag támogatott képzés ponthatárát, akkor a gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban vagy gyermekgondozási díjban részesülő hallgató a kismamakedvezmény időszakára mentesül a képzési hozzájárulás fizetése alól.

 

 

 

 

Miért érdemes tanulni?

 

 

 

Bár lehet, hogy még húszévesen alig vártad, hogy vége legyen az iskolának, azért idősebb fejjel másképp látja az ember a dolgokat. Ha tanulmányaidat eddig elhanyagoltad, s nem sikerült szakképzettséget szerezni, akkor itt van az alkalom, hogy bepótold. Bár a gyerek mellett nem könnyű a tanulás, de munka mellett még kivitelezhetetlenebb. Mindenkinek jó, ha az édesanya tanul és elfoglalja az időt. Bár ahány kismama, annyi vélemény a tanulással kapcsolatban. Mégis a kedvezmények elvesztése ellenére megéri legalább egy tanfolyamot elvégezni és egy kicsit kiszabadulni "emberek" között lenni.  

 

 

 

 

 

Bababarát felsőoktatási intézmények

 

 

 

A változtatások ellenére azért vannak olyan intézmények melyek különféle kedvezményeket adnak a kismamáknak. Külön öröm ez számomra, hisz jól emlékszem főiskolás éveim alatt nem egyszer történt, hogy mentek be vizsgázni a kismamák és gyermekeikre az ott sertepertélő hallgatók vigyáztak.

 

 

 

 

Ma már szerencsére változott a helyzet néhány felsőoktatási intézményben. A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolának külön babaszobája van. Ebben az intézményben ugyanis így próbálják segíteni a kisgyerekes szülőket. Azon hallgatóink, akik a vizsga vagy a konzultáció ideje alatt nem tudják megoldani csöppségük elhelyezését, kérhetik az ingyenes gyermekfelügyeletet.

 

 

 

 

 

 

 

Szintén a babák gondozására, etetésére alkalmas szobát alakítanak ki a Szolnoki Főiskolán azoknak a levelező és távoktatásban részt vevő kisgyerekes hallgatóknak a számára, akik kénytelenek magukkal hozni kicsinyeiket az előadásokra vagy a vizsgákra. Olyan tiszta, csendes, dohányfüstmentes, barátságos helyiséget alakítottak ki, ahol biztosítottak a szoptatáshoz, illetve pelenkázáshoz szükséges minimális kényelmi feltételek, például karosszékek, pelenkázók. A szobában a gyermek nyugodt körülmények között pihenhet is az őt kísérő szülő felügyelete mellett.

 

 

 

 

Ugyanakkor máshol pénzbeli kedvezményekkel buzdítják a kismamákat. A tavalyi évben a szeged.hu/">Szegedi Tudományegyetemen 30 százalékos tandíjkedvezményt kaptak néhány karon. 

Összeállította: Koczka Kinga

 

 

 

 

Kapcsolódó cikkek


» Munka gyerek mellett – de hogyan?