Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Nem lesz kövér a gyerek, ha korán lefekszik aludni

Újabban kiderült, hogy az alvás fontos szerepet játszik az étvágy és a testsúly szabályozásában is. Az alvás és a testsúly közötti kapcsolat azért került a figyelem középpontjába, mert az Egyesült Államokban a népesség elhízása rekordokat dönt, és a krónikus alváshiány is egyre gyakoribb a gyermekek és serdülők körében.

A kialvatlanság és az alvászavarok, valamint a gyermekkori elhízás közötti összefüggést eddig még nem sikerült pontosan leírni.

A kutatók 785 gyermek adatait dolgozták fel. A testmagasságot és a testsúlyt a harmadik és a hatodik osztályban vizsgálták, az alvás mennyiségét és az esetleges alvásproblémákat szülői beszámolók alapján mérték fel.

Meghatározták az összefüggést az alvásidőtartam és a túlsúly között a hatodik osztályban, vizsgáltak számos egyéb tényezőt is, például az otthoni zűrös környezetet, vagy azt, hogy mennyire engedékenyek a szülők. Azt is vizsgálták, hogy milyen összefüggés van a harmadik osztályos korban feljegyzett átlagos alvásmennyiség és a hatodik osztályos elhízás között.

Összefüggést lehet kimutatni a gyermekkori elhízás és a rövidebb alvásidőtartam között, ami viszont nem magyarázható az alvás minőségének romlásával. A súlytöbblet az alvásmegvonással egy időben, de akár három évvel később is kialakulhat, derül ki a Pediatrics novemberi számából. A cikk szerzői szerint a több alvás szerepet játszhat az elhízás megelőzésében.

A szerzők szerint a túlsúly megelőzésének egyik lehetséges módja az, hogy a gyermek számára biztosítjuk a megfelelő mennyiségű alvást. A hosszabb alvás védő hatása elsősorban az elalvás, és nem az ébredés idején múlik, tehát az a fontos, mikor fekszik le a gyermek aludni. A fenti eredmények továbbá a későbbi iskolakezdés mellett is szólnak.

Forrás: InforMed