Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Omega 3

Az 1960-as évek elején a tudósok rájöttek, hogy egy hormonszerű vegyületet, a prosztaglan- mely az egyik legfontosabb ismert biológiai anyag, a test egyedül az omega-3 és az omega-6 zsírsavakból képes előállítani. Ezen alapvető zsír­savak mindkét családja szükséges ahhoz, hogy ez az újonnan felfedezett, egész testünkre kiterjedő szabályozórendszer működhessen.

 
 

Az omega-3 és omega-6 olajokból előállított prosztaglandinokat és a hozzájuk tartozó molekulákat összefog­laló néven "eicosanoidok"-nak nevezzük. Az eicosanoid ugyanolyan fontosnak bizonyult, mint például az inzulin hormon, melyet a hasnyálmirigy állít elő.

Az inzulin azonban a vérben kering, míg az eicosanoidok abban a sejtben vagy szövet­ben fejtik ki hatásukat, amelyben létrejönnek. A tudomány végre rájött, hogy az alapvető zsírsavak miért olyan alapvetők - a belőlük előállított eicosanoidok mindenből kiveszik a részüket, hiszen minden szervrendszerre hatással vannak.

 

Régóta foglalkoztatja a kutatókat, van-e összefüggés az étrend, illetve a szív- és érrendszeri betegségek között s ha igen, milyen. Bang, Dyerberg és társaik felfigyeltek arra, hogy Grönland nyugati részének eszkimó lakossága alig ismeri ezeket a betegségeket, étrendjük viszont rendkívül gazdag halban és a tenger külön­féle gyümölcseiben.

A tudomány nyelvén megfogalmazva: az eszkimók étrend­jében alig van szénhidrát, viszont viszonylag sok benne a fehérje és a zsír. Igen ám, de a fejlett civilizációban élő társadalmak Európától Amerikáig ugyancsak fehérje-és zsír dús táplálékon élnek, egészségüket mégis elsősorban a szívbetegségek veszé­lyeztetik.

 

Mi lehet a magyarázat?

 

A különbség éppen abban van, hogy az eszkimók ételeiben nagy mennyiségű tengeri eredetű fehérje és zsír található, ezekben pedig sok a hosszú szénláncú, telítetlen, úgynevezett omega-3 zsírsav. Grönlandon a lakosság étrendjében több mint háromszor annyi a telítetlen zsírsav, mint Dániában. A sok tengeri halat és fókát fogyasztó eszkimók között kb. 400-szor ritkább a szív­infarktus előfordulása, mint a "civilizáltabb" társadalmakban.

 

Az eszkimók ugyanis az említett állatok fogyasztásával legalább 10-szer több omega-3 zsírsavat vesznek magukhoz, mint mi, közép-európai emberek.

 
 

Az esszenciális zsírsavak azért fontosak a szervezet számára, mert a prosztaglandin nevezetű hormoncsalád kiindulási anyagai. A prosztaglandinok egyebek mellett a keringési rendszer, az immunrendszer, a zsíranyagcsere stb. fontos sza­bályzói. Csökkentik az emelkedett koleszterin- és trigliceridszintet, megakadályoz­zák a vérlemezkék összetapadását vérrögökké, ezáltal csökkentik az érelmeszesedés és a szívinfarktus kialakulásának kockázatát.

 

Minthogy csökkentik a vér viszkozitását, javítják a vér áramlási tulajdonságait, ami a keringés és így a szövetek oxigénellátásának jelentős javulásához vezet. A prosztaglandinok a magas vérnyomást is csökkentik, vagyis több támadásponton gátolják a különböző keringési eredetű betegségek - főleg az érelmeszesedés -kialakulását.

 

Különösen érdekes összefüggést tártak fel cukorbetegek esetében.

 

Ismert, hogy cukorbetegségben szenvedőknél a szív- és érrendszeri betegségek kockázata ötszöröse a szokásosnak, ily módon tehát a diabetes és a szívbetegség szorosan összefügg egymással.

 
 

Az eszkimóknál - hagyományos étrendjük mellett - alacsony vérzsírszint és normálisglukóztolerancia tapasztalható. (Glukóztolerancia = cukortűrés.) Megfelelő az inzulinszabályozás, étkezés vagy cukorterhelés után a vér normális glukózszintje nagy kilengések nélkül' hamar visszaáll.) Ha azonban áttérnek a Nyugaton szokásos - magas szénhidráttartalmú ételek fogyasztására, akkor náluk is magasabb vérzsír- és trigliceridszint alakul ki és a glukóztolerancia is eltér a normálistól.

 

Dr. Dávid P. Rose amerikai kutató állatkísérletei szerint az omega-3 zsírsavak fogyasztása akadályozza a mellrák kifejlődését. Ugyancsak állatkísérletek tanúskodnak arról, hogy az omega-3 zsírsavak gátolják a vastagbélrák kialakulását. A tekintélyes orvosi szaklap, a New England Journal ofMedicine hasábjain 1994-ben publikált kutatás eredménye szerint azok a dohányosok, akik gyakran fogyasz­tanak halat, jóval ritkábban szenvednek tüdőtágulásban (emphysema), illetve hörghurutban (bronchitis).

A kutatást vezető dr. Eyal Shahal kimutatta, hogy a hörghurut kockázata egyharmadával, a tüdőtágulásé pedig kétharmadával csökken a halat fogyasztók esetében. Az esszenciális zsírsavak - illetve a belőlük képződött prosztaglandinok, prosztaciklinek - a keringés javításán kívül más módon is előnyösen hatnak a szervezetre.

 

Csökkentik a gyulladásokat:

 

Ezért alkalmazásuk előnyös a krónikus gyulladások kezelésében (például reuma). Tapasztalatok szerint néhány havi szedés után a reggeli ízületi merevség és fájdalom jelentősen csökken.Ezek az anyagot mozgósítják az immunrendszert, ezért az ezeket rendszeresen fogyasztók szervezetének ellenálló képessége sokkal jobb a fertőzésekkel szemben.

 

Mivel az idegrendszer működéséhez sok telítetlen zsírsav szükséges, alkalmazásuk idegrendszeri kórképekben is javulást hozhat (például sclerosis multiplex).

 

FIGYELEM!

 

A telítetlen zsírsavak fokozottan érzékenyek a szabadgyökök károsító hatásaira, ezért aki jelentősebb mennyiségben fogyaszt omega-3 zsírsavakat, annak ajánlott az antioxidáns kiegészítés.

Kapcsolódó termékek


» FitLine Folyékony Omega 3 halolaj E vitaminnal (50 ml)
» Highland PR813 Omega 3 EPA+DHA halolaj (90db)
» Highland PR813 Omega 3 EPA+DHA halolaj (180db)
» Highland PR825 Flax Oil - bio hidegen préselt lenmagolaj kapszula (90db)
» NOW 1607 Kid's Chewable DHA 100 mg - Lágyzselatin rágható kapszula xilittel (60 db)
» Agyturbó csomag: NOW Kid Vits Berry (120 db) + NOW Kid's DHA(60 db)
» Agyturbó csomag: N3883 Kid Vits Orange – narancs ízű multivitamin rágótabletta (120 db) + N1607 Kid DHA 100 mg lágyzselatin rágható kapszula xilittel (60 db)
» NEW CHAPTER - Wholemega 1000 mg - Omega 3 halolaj - (30 db)
» NEW CHAPTER - Wholemega 1000 mg - Omega 3 halolaj - (60 db)
» NEW CHAPTER - Wholemega 1000 mg - Omega 3 halolaj - (120 db)
» NEW CHAPTER - Wholemega 1000 mg - Omega 3 halolaj - (180 db)
» Krill olaj (Kriella) öko-halászott antarktiszi krill rákból 500 mg (60 db) / Megszűnt!
» Probiotikus csomag: HIGHLAND Bioflora (90 db) +HIGHLAND Omega 3 halolaj (180 db)
» Probiotikus csomag: NOW Probiotic 10-25 billion kapszula (50db )+ HIGHLAND Omega 30+ (90db)
» Stressz csomag: HIGHLAND B Komplex 50mg - B vitamin (100db) + NOW CoQ10 Omega 3 halolajjal (60 b)
» Szív csomag: Coenzyme Q10 100 mg (30 db) + Krill olaj 500 mg (60 db) / Megszűnt!
» Szív csomag: NOW Omega 3 halolajjal 60 mg (30 db) + Krill olaj 500 mg (60 db) / Megszűnt!
» Szív csomag: HIGHLAND Coenzyme Q10 100 mg (30db) + Omega 3 halolaj (180db)
» Szív csomag: HIGHLAND Coenzyme Q10 50 mg (30db) + HIGHLAND Omega 3 halolaj (180db)
» Szív csomag: NOW Omega 3 halolajjal 60 mg (30 db) + Omega 3 halolaj (90db)
» Szív csomag: Koenzim Omega 3 halolajjal 60 mg (30db) + Super Citrus C vitamin 1000mg (90db).
» Agyturbó csomag: HIGHLAND B-Complex (100 db) + HIGHLAND Omega 30+ (90 db)