Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Szálljunk szembe a bőröregedés tüneteivel! De hogyan?

Ha egyszer az utálatos ’’öregedés-lavina’’ elindul, akkor a legtöbb nő (és férfi!) szeretné kétségbeesetten megállítani. A mai szépségorientált világunkban ugyanis csak kevesen vannak, akiket nem foglalkoztat, hogy megjelentek a ráncok.

Ismerjük meg a bőrünket és a ráncosodás folyamatát!

A bőr öregedése, a ráncosodás, a megereszkedés egy természetes élettani folyamat. De nézzük, mi áll a háttérben! A témakör kulcsa a bőrünkben lévő kollagén és elasztin nevű kötőszöveti rostok, ezek felelősek ugyanis a bőr fiatalos feszességéért és üde rugalmasságért.

Ám ahogy telnek-múlnak az évek, ezek a rostok már nem termelődnek, azaz fokozatosan csökken a számuk, ennek következtében szépen-lassan megjelennek a kisebb szarkalábak, aztán a mélyebb ráncok, barázdák. A későbbiekben pedig a megmaradt rostok is egyre-inkább veszítenek rugalmasságukból, meggyengülnek, megnyúlnak, emiatt a bőr megereszkedik, petyhüdtté válhat, és sajnos az arc kontúrja is apránként ’’összeeshet”.

Mit tehetünk a bőr öregedése ellen?

A kozmetikai ipar rendkívül komolyan kutatja, hogy az öregedés folyamatát hogyan lehetne lassítani, vagy a már kialakult tüneteket hogyan lehetne elpalástolni. Erre rengeteg alternatívát kínálnak a hölgyeknek és uraknak egyaránt. A kérdés már csak az, hogy melyiket válasszuk?

1.       Első körben mindenkinek az úgynevezett ránctalanító krémek jutnak eszébe. Ezek előnye, hogy többnyire nem túl drágák és felületi hidratálásnak, ’’optikai tuningnak’’ kitűnőek. De miután a bőr a szervezet elsődleges védővonala, ezért az az egyik feladata, hogy legyen egy természetes ellenállása a külső behatásokkal szemben. Ekképpen a krémekkel szemben is. Így a krémek hatóanyagainak nagy része nagy valószínűséggel nem tud lejutni a bőr mélyebb rétegeibe, tehát a kollagén és elasztin rostokra nem nagyon lesz hatással. Természetesen a krémezés jó, és kell is, hiszen az egészséges bőrhöz az első lépés a megfelelő hidratáltság biztosítása, de különösebb ránctalanító csodát ne várjunk tőle

2.       Második körben eszünkbe jutnak a különböző gépi kezelések. Rengeteg bőrápoló technológia érhető el napjainkban, a továbbiakban ezek közül csemegézünk!

Néhány bőrfiatalító technológia

Pár szóban igyekszünk összefoglalni, hogy mit kell pár bőrfiatalító módszer működéséről tudni. Elvégre mi is tudjuk és tapasztaljuk, hogy a választék jókora, a döntés pedig nem könnyű, hiszen legtöbbször nem vagyunk vele tisztában, hogy egyes kifejezések mit takarnak.

# 1. Galvánáram = iontoforézis

Hogyan működik? Elektromosan töltött részecskék segítségével külső hatóanyagokat juttatnak a bőr mélyebb rétegébe, méghozzá úgy, hogy a karon és az arcon lévő elektródák között az elektromosság ide-oda áramlik, ami a kozmetikai szérumok hatóanyagát a bőr felső rétegéből a mélyebb rétegeibe húzza.

Eredmény? A bőr felfrissül és szebb hatású lesz, ha rendszeresen alkalmazzuk, és van anyagi keret a hatóanyagokra (ezek nélkül ugyanis nincs hatása).

# 2. EMS (elektromos izom stimuláció):

Hogyan működik? Váltóáram segítségével az arc izmai stimulálódnak, ez fokozza a vérkeringést. A kezelés során több oxigén jut a bőrsejtekhez, ezáltal a salakanyagok eltávolítása gyorsabb.

Eredmény? A bőr üdébbé válik, de itt is fontos a szisztematikus alkalmazás, ha ezt fent szeretnénk folyamatosan tartani.

# 3. Ultrahang

Hogyan működik? Ez a módszer a sejthártya áteresztőképességét növelve segíti a kiválasztott szérumok (pl.: hyaluronsav, Q10, aloe vera, kollagén) bejutását. Az ultrahang normalizálja a bőrben zajló élettani folyamatokat és sejtszintű mikromasszázst is végez.

Eredmény? Hatása a ráncos, száraz bőrre jótékony, de persze csak gyakori ismétlés mellett.

# 4. Mezoterápia

Hogyan működik? Mikroinjekció segítségével különféle bőrfiatalító anyagokat (pl.: hyaluronsav, glikolsav, koffein, taurin) juttatnak a bőr alá. Ezek az összetevők hidratálják a bőrt és elősegíthetik a kollagén/elasztin képződést is, ellenben tűrni kell a fájdalmat.

Eredmény? Megújul, regenerálódik a bőr, de pár havonta ismétlő kezelések szükségesek.

# 5. Rádiófrekvencia (RF):

Hogyan működik? Eleinte monopoláris (1 db) és bipoláris (2 db) elektródákkal adták le a rádiófrekvenciás hőt, de ezek kezdetleges volta miatt nem tudtak célzottan hatni, így ezekről most nem is ejtünk szót. A későbbiekben megjelentek a tetrapoláris (4 db) és a hexapoláris (6 db) alternatívák, melyek már célzottan és biztonságosan tudnak hatni. Utóbbi hatására új rostok termelődnek és a meglévőek is megerősödnek.

Eredmény? A ráncok elhalványodnak.

A rádiófrekvenciás bőrfiatalításról, ránctalanításról bővebb információt a Newa.hu-n talál! >>>

Kató Iringó