Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Agyvérzés

A betegség az agy állományában keletkezett bevérzést jelenti. A vérzés az agy különböző területein jelentkezhet, ennek megfelelően alakulnak ki a tünetek.

A betegség az agyban futó kis ér kitüremkedéseinek megrepedése következtében is kialakulhat, de előfordulhat, hogy az agyállomány területén „pattan” meg egy artéria. Ezen artéria elhelyezkedése határozza meg a megjelenő tüneteket.

A betegség kimenete függ a vérzés agyállományon belüli elhelyezkedésétől (pl. agytörzsi vérzés azonnal halálhoz vezethet), és a vérzés nagyságától, az érintett terület kiterjedésétől.

A betegségre elsődlegesen a magas vérnyomás hajlamosít. Ezen kívül ritkán előfordulhat valamilyen vérzési zavar következtében is, véralvadásgátló kezelés mellett, májbetegségekben, az agy daganatos betegségeiben. Sok esetben azonban nem állapítható meg a betegség oka.

A tünetek közül kezdetben az eszméletvesztés és a zavartság jellemző, a betegek gyakran hánynak, fejfájást panaszolhatnak. Emellett féloldali végtag gyengeség vagy bénulás jelentkezhet, előfordulhat féloldali érzészavar is. A kisagy érintettsége esetén hányinger, hányás, egyensúlyzavar, fejfájás, eszméletvesztés alakul ki.

A diagnózis felállítása orvosi vizsgálat-, vér-, szemészeti-, agyvíz -, és koponya CT vizsgálattal történik.

Az agyvérzés helyének és súlyosságának megfelelően többféle kezelés létezik, ennek megállapítása és elvégzése mindig az adott orvos és kórház feladata.

A betegek mozgatásában gyógytornász nyújthat segítséget.

Az agyvérzés rizikótényezői között az érelmeszesedés, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a zsír-anyagcserezavar, alkoholizmus, dohányzás, negatív stresszhatás, mozgásszegény életmód szerepel.

A beteg diétájának összeállításában a dietetikusnak jelentős szerep jut. Az étrend energiatartalma a beteg tápláltsági állapotához igazodik, leggyakrabban csökkentett energiatartalmú, zsír- és koleszterinszegény, hozzáadott cukormentes, élelmirost gazdag.

Fontos a beteg megfelelő vitamin- ásványi anyag és nyomelem ellátottságát biztosítani. Mint minden megbetegedésnél itt is nagy jelentőségű az antioxidánsok szerepe, melyekkel az érfal károsodás megelőzhető illetve kezelhető. (E- és C-vitamin jelentős bevitele, Lysin pótlás, omega3 zsírsavak megfelelő bevitele).

Fontos felhívni a beteg figyelmét, hogy a megbetegedés újra előfordulhat, ha nem változtat életmódján.

Gyalus Anna

dietetikus