Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Terítéken a káposzta

Legyen akár fehér vagy vörös, egyaránt egészséges, vitamindús, gazdag tápértékű növényünk. Könnyű tárolhatósága miatt ilyenkor télen is beszerezhetjük, ráadásul nem is kerül sokba. Nem utolsó sorban: nagyon finom, s még kalóriaszegény is.

Egy kis káposztatörténet

Őse a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán térségéből származó vadkáposzta. A több ezer éve ismert növényből vélhetően az ókori görögök nemesítették a fejes káposztát, a ma is ismert fajták nagy részét pedig a középkorban alakították ki. Az ókorban még főként orvosság gyanánt alkalmazták például fejfájásra és vérzéscsillapításra, a középkorban pedig már az egyik legfontosabb táplálék volt. Magyarországon a középkor óta az egyik legfontosabb zöldség a káposzta, mely a reneszánsz időszakban vált igencsak kedveltté a konyhákban. Azóta is az egyik legelterjedtebb ételünk.

Élettani hatásai

Ezen értékes zöldségfélénk számos vitamint – A-provitamin, B- és C-vitamin – és ásványi anyagot – pl. kálium, magnézium, nátrium, vas, jód – tartalmaz. Ezek közül is legnagyobb értéke a magas C-vitamin tartalom, mely azonban még a megfelelő tárolás mellett is kb. ötödére csökkenhet.

Célszerű a káposztát valamilyen főtt étel formájában fogyasztani, főzés hatására ugyanis C-vitamin tartalma megemelkedik, mivel a benne lévő aszkorbigén hő hatására C-vitaminná alakul.

Nemcsak főzve finom és egészséges: fogyasszuk savanyított változatban is! Főként télen érdemes naponta egy kevés savanyú káposztát csemegézni, hisz a savanyú közeg jól megőrzi a káposzta C-vitamin tartalmát. Így természetes úton juttathatjuk szervezetünkbe a fontos vitamint. A savanyú káposztáról bővebben >>

Gazdag ballasztanyag tartalmának köszönhetően a káposzta serkenti az emésztést, béltisztító hatású, ugyanakkor nehezebben emészthető, az arra érzékenyek számára puffasztó hatású lehet. Hasznos társ lehet a fogyókúrában, hiszen nemcsak hogy alacsony az energiatartalma, de a glikémiás indexe is igen kedvező.

A többi keresztesvirágú növényhez hasonlóan jótékonyan hat a máj méregtelenítő működéseire. A karcinogén anyagok lebontásának serkentése révén értékes táplálék a rák megelőzésében is.

Káposztás tippek

Finom falatok káposztából

Nyersen, főzve vagy savanyítva: mindenhogy egészséges! A káposzta sokoldalúan felhasználható, finomabbnál finomabb ételeket készíthetünk belőle. Főzhetünk káposztából levest, főzeléket, húsos egytálételt, fogyaszthatjuk párolva köretként, vagy nyersen salátába reszelve, de jól fűszerezve önálló salátaként is remek fogás. A tradicionális magyar konyha igencsak kedveli e zöldséget, gondoljunk csak a töltött káposztára, toros káposztára vagy épp a káposztás cvekedlire.

Paradicsomos káposztafőzelék

Hozzávalók: 1 fej káposzta, olaj, kb. egy evőkanál liszt, sűrített paradicsom, só, nádcukor Elkészítés: A káposztát megtisztítjuk, legyaluljuk, majd enyhén sós vízben puhára pároljuk. Az olajból és a lisztből világos színű rántást készítünk, majd sűrített paradicsommal és vízzel hígítva a kész káposztát besűrítjük vele. Pár percig főzzük, majd hogy elvegyük a paradicsom savanyúságát, ízlés szerint ízesítsük nádcukorral.

Köménymagos húsos káposztaleves

Hozzávalók: 1 kisebb méretű fejes káposzta, 20 dkg filézett pulykamell, 2-3 dl tejföl, 2 babérlevél, 3 mokkáskanál egész köménymag, 1 teáskanál nádcukor, egy kevés őrölt bors és só, 1 mokkáskanál őrölt édes pirospaprika, 1 csapott evőkanál liszt, kevés olaj

Elkészítés: A húst megmossuk, megtisztítjuk, felkockázzuk, majd köménymaggal és babérlevéllel ízesített kevés hideg vízben párolni kezdjük. A megtisztított káposztát vékonyra szeleteljük, majd a félig kész húshoz adjuk. Kevés olajból és lisztből rántást készítünk, pirospaprikával ízesítjük és felöntjük tejföllel. A kész levest a rántással besűrítjük, nádcukorral, sóval és borssal ízesítjük. (Ízlés szerint rántás nélkül, kevés tejfölt hozzáadva is készíthetjük.)

Egyszerű káposztasaláta

Hozzávalók: 1 fej káposzta, 2 evőkanál almaecet, 1 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál nádcukor, kevés só és őrölt köménymag

Elkészítés: A káposztát megtisztítjuk, legyaluljuk, majd besózva kb. egy órát állni hagyjuk. Az olajat összekeverjük az ecettel, sóval, nádcukorral és a köménymaggal, majd hozzáadjuk az előzőleg kinyomkodott káposztához.

V.M.