Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

A jó és rosszindulatú bőrdaganatok

Jóindulatú bőrelváltozások

Anyajegyek (naevusok)

Sokszor veleszületetten, máskor az élet folyamán megjelenő, maradandó, a bőrtől eltérő színű és felszínű kisebb-nagyobb elváltozások.

 

A legfontosabbak a festékes anyajegyek, melyek a bőrön bárhol megjelenhetnek, világosabb, vagy sötétebb foltok, kiemelkedő csomók formájában. Ezekből az anyajegyekből szőrszálak nőhetnek ki. Fontos megjegyezni, hogy ezek egy része később rosszindulatúan elfajulhat, ezért időnként fontos bőrgyógyásszal ellenőriztetni.

 

A felnőttkorban, újonnan kialakuló, eltérő színű bőrelváltozásokat feltétlenül mutassuk meg bőrgyógyásznak.

Keloid

Főleg fiatal felnőtteken, valamilyen sérülés, égés, savmarás vagy pattanások, műtétek, oltások helyén keletkező, tömött tapintatú, vörös, a környező bőr felé rákollószerű "lábakat" kibocsátó, fényes felszínű daganat. Leggyakrabban a fülön, a törzs felső részén vagy az arcon alakul ki.

Ennek a bőrjelenségnek genetikai alapja van. Ha valakinél kialakul, annak hajlama van rá, és minden bőrsérülésnél, illetve vágásnál megvan az esélye újabb keloid kialakulásának. Ezen esetekben fontos mérlegelni, mindenféle szépészeti beavatkozás szükségességét is, mert akár egy tetoválás, vagy egy piercing behelyezése is maradandó hegeket hagyhat hátra.

Kezelését célszerű közvetlenül kialakulása után megkezdeni, mert így jobb eredmény érhető el.

Bazálsejtes papillomák

Idős korban sokszor látunk a törzsön, a nyakon, a karok feszítő felszínén eleinte sárgásbarna, majd egyre sötétedő, morzsalékony, szemölcsös felszínű, néha kocsányos növedékeket. Ezek jelentősége elsősorban esztétikai.

Rosszindulatú bőrdaganatok

Melanoma

A bőr festéktermelő sejtejeiből, korábban ép területből indul ki, de már meglévő festékes anyajegyekből is kifejlődhet. Ritkábban fordul elő, mint a bőrdaganat, de száma az utóbbi időben növekszik.

Egyre gyakrabban fiatalokat betegít meg, ennek oka a túlzásba vitt napozás és szoláriumozás. Színe világosbarnától a kékesfeketéig terjedhet.

Kezelése elsősorban sebészi, de emellett gyógyszeres kezelés, valamint az immunrendszer erősítést célzó módszereket is alkalmaznak.

Fontos a folyamatos önvizsgálat, mert az időben történő felfedezés életmentő lehet. Ha későn kerül felismerésre, már áttét képzés lehetősége is fennáll, a bőrelváltozás kicsiny mérete ellenére is.

Spinalioma (elszarusodó laphámrák)

Legtöbbször az arcon, nyakon, kézháton látjuk, de szintén előfordulhat bármely bőrfelületen. Sokszor idült bőrfolyamatokban, kiterjedt hegekben, mechanikus traumák során jön létre az enyhén kiemelkedő, sárgásbarna, elszarusodó felszínű daganat. Gyorsan növekszik, és áttétet is képez, ezért mielőbbi sebészi eltávolítása kívánatos.

Basalioma (alapsejtes bőrrák)

Általában idős embereken megjelenő elváltozás, mely főleg az arcon, nyakon, de a bőr felszínén bárhol előfordulhat. Ezek eleinte kis, fénylő a széli részén értágulatokkal tarkított növedékek formájában jelennek meg, később közepük kisebesedhet.

Áttétet nem képeznek, azonban lassan növekedve a környező szöveteket roncsolhatják. Ha a bőrön hosszabb ideje fennálló és nem gyógyuló sebet észlelünk, gondolni kell rá. Kezelése sebészi módszerekkel, röntgenbesugárzással, illetve egyéb megfelelő módszerekkel történhet.

A bőr önvizsgálata

A daganatok korai felismerését segíti elő a rendszeres önvizsgálat, melyet a tükör segítségével saját magunk elvégezhetünk. Bármilyen gyanús jelenséggel azonnal bőrgyógyászhoz kell fordulni! Mivel a rosszindulatú bőrdaganatok kialakulásában legjelentősebb szerepe a nap ultraibolya sugárzásának van, kiemelkedő jelentőségű a fényvédelem.

A háton lévő anyajegyeket érdemes családtaggal bizonyos időközönként átnézetni, ha mi nem látjuk már a tükörben.

 

Gyalus Anna

dietetikus