Vitaminsziget Egészségről mindenkinek főoldalra

Köretek, kicsit másképpen (1. rész)

Hazánkban a főtt krumpli, a párolt rizs valamint a tészta a hagyományos köret, és nagyjából itt ki is merül „kreativitásunk”. Mentségünkre legyen mondva, hogy a bonyolultabb „ételkísérők” (pl. csőben sült főzelékek) elkészítéséhez olykor kicsit több idő szükséges, ráadásul a hozzávalók sem feltétlenül lapulnak mindig a kamrában. Ezek összeállításába inkább hétvégenként érdemes belefogni.

Létezik azonban néhány olyan trükk, melyekkel zamatosabbá, tartalmasabbá tehetjük a megszokott köreteket, így könnyen újjászülethetnek az unalmas falatok. Ekkor a hőközlési eljárás módjának variálása, a megfelelő fűszerezés, valamint a változatos hozzávalók felhasználása a siker kulcsa.

A köretekről általában

A köretek kiválasztásakor nagyon fontos szempont a feltét (hús vagy húspótló) jellege és minősége. A „szaftos” ételekhez inkább a száraz fajták (pl. galuska) illenek, a szárazabb sültekhez pedig lédús köreteket szokás tálalni (krumplipüré, párolt káposzta stb.). Amennyiben ezeket is száraz körettel szeretnénk kínálni, mindenképpen készítsünk mellé mártást vagy salátát. Arra szintén figyelnünk kell, hogy a feltét íze és illata harmonizáljon a köretével. Fontos szempont még az egyes ételek telítőértéke: a zsíros húsokhoz párolt zöldség vagy saláta, a soványabb feltétekhez pedig kiadósabb köret (burgonya, tészta) javasolt.

Változatok a krumplira

A burgonyát főzve, tepsiben sütve, vagy akár kombinált hőközlési eljárással (előbb főzve, majd sütve) is elkészíthetjük. A főtt változat pürének kikeverve, vagy sajttal illetve zöldségekkel töltve nagyon finom. A bő olajban való sütés viszont nem javasolt. Egyrészt, mert a sült krumpli kalóriatartalma igen magas, másrészt pedig a hidrogénezett olajokban hő hatására transz-zsírsavak keletkeznek, melyek fokozzák a szív- és érrendszeri megbetegedések, az elhízás valamint a cukorbaj kialakulásának kockázatát.

Krumplis tippek ínyenceknek

Amennyiben főtt krumplit készítünk, és karakteresebbé szeretnénk tenni az ízét, tegyünk a főzővízbe különféle fűszernövényeket, például kakukkfüvet vagy rozmaringot. Illik hozzá még kapor, köménymag, koriander, szerecsendió, gyömbér vagy petrezselyem, de kiváló ízt ad neki a metélő-, a vörös- és a fokhagyma is. Ha egyszerre többfélét szeretnénk használni, figyeljünk arra, hogy néhányuk (pl. a köménymag) erőteljesebb íze miatt kevésbé tűr meg más fűszereket.

A krumplipürét vagy a tepsiben sült burgonyát egy kis sajttal tehetjük különlegessé. Az előbbi esetben csupán az áttört, tejjel, vajjal, sóval és fehérborssal összeforralt püréhez kell hozzáadnunk az ízlés szerinti mennyiségű ementálit. Fél kiló burgonyához kb. 5-8 deka sajtot, 2 deci tejet és 5 dkg vajat számolhatunk. Kipróbálhatjuk ennek a receptnek a továbbfejlesztett változatát is. Ekkor a fentebb leírt módon összeállított sajtos krumplipürét elkeverjük két, habosra felvert egész tojással, majd forró vajba mártott evőkanállal egy-egy galuskát csúsztatunk a tepsibe. Végül meglocsoljuk a tetejüket kevés olvasztott vajjal, és világos sárgára pirítjuk. Ez köretnek is kiváló, de szintén fogyasztható húspótlóként, salátával tálalva.

A tepsiben sült krumpli egy kis füstölt sajttal megbolondítva arathat óriási sikert. Csak annyi a dolgunk, hogy a héjában főzött burgonyát meghámozzuk, tűzálló tálba tesszük, enyhén meghintjük sóval, borssal, reszelt füstölt sajtot szórunk rá (fél kilóhoz kb. 5-8 dekát), vajdarabokat teszünk a tetejére, majd forró sütőben lefedve negyed óráig pároljuk. Ezután levesszük a fedőt, és hagyjuk, hogy a sajt enyhén rápiruljon.

Megsüthetjük a krumplit angolosan is. Előnye, hogy igen egyszerűen és viszonylag gyorsan elkészíthető. Ez a változat főzést nem igényel, tehát a meghámozott, felkarikázott, sózott-borsozott burgonya egyenesen a tepsibe kerül. A tetejét megszórjuk zsemlemorzsával, nyakon öntjük tejföllel és fél órán át forró sütőben lefedve pároljuk. Végül levesszük a fóliát, és addig sütjük, amíg a morzsa megpirul a tetején.

Persze még számtalan újítást eszközölhetünk, hiszen már egy-egy zöldség vagy fűszer csodákat tehet az unalmas ételekkel. Bátran próbáljuk ki például a hagymás és fokhagymás krumplit, vagy készítsünk idényzöldségekkel (pl. cukkíni, paradicsom, paprika) rétegzett tepsis burgonyát. A krumplisaláta ugyancsak kiváló köret lehet. Bár hideg sültekhez passzol leginkább, önmagában vagy pirítóssal fogyasztva szintén nagyon ízletes. A csőben sült burgonyát is érdemes kipróbálni, hiszen valódi köretkülönlegesség. Igen finom és tápláló, így akár önálló ételként is megállja a helyét.

Csőben sült burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 4 dl besamel, 4 tojássárgája, 5 dkg reszelt sajt, 1 nagy fej vöröshagyma, vaj, só, bors, szerecsendió.

Elkészítés: A főtt krumplit meghámozzuk, karikára vágjuk, a felszeletelt hagymát pedig vajon üvegesre pároljuk. Elkészítjük a fűszeres besamel mártást (sóval, borssal, szerecsendióval), és ha langyosra hűlt, elkeverjük benne a tojássárgákat. Egy tűzálló edényt kikenünk vajjal, bele tesszük a felkarikázott burgonyát, eloszlatjuk rajta a hagymát, majd az egészet megöntözzük a tojásos besamel mártással, végül rászórjuk a reszelt sajtot. Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje megbarnul. (A recept forrása: konyhamester.hu)

A fogyókúrázók réme?

A burgonya szénhidráttartalma igen magas, ennek ellenére nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie. Szervezetünknek minden tápanyagra szüksége van, tehát mértékkel fogyasztva a krumpli sem okozhat különösebb problémát. Azok viszont, akik a szénhidrát-bevitel csökkentésén alapuló diétát folytatnak, számoljanak a burgonya viszonylag magasabb (15-20g/100g) szénhidráttartalmával.

Cikkünk következő részében a rizs felhasználásával készíthető különleges köretekről olvashatnak.

Felhasznált források: Frank Júlia: Krumpliskönyv, 1990.

Őri Katalin