Milyen bort vesztek karácsonyra?

Félelmetes, hogy mennyire fogynak így karácsony előtt a párszáz forintos, szinte ihatatlan borok! Oké, forralt bornak talán elmennek, de az emberek tényleg ezt teszik az ünnepi asztalra? Sok olyan vásárló is akad, aki azért fizet egy számára ismeretlen, nem is kiemelkedően jó borért több ezer forintot, mert az „legalább drága”. Ilyen mentalitás mellett nem csoda, hogy az ünnepek előtt szinte mindent el lehet adni…

Nem tudom, miből és hogyan készülhetnek a legolcsóbb borok, de az biztos, hogy – még ha az előírások szerint állítják is elő ezeket – a karácsonyi asztalra nem valók. A jobb pincészetek termékei drágábbak, de nem annyival, hogy évente egy-két üveggel ne lehetne belőlük megvenni!  A nagyobb áruházakban például idén már 7-8.00 forintért láttam korrekt borokat, 1.000-1.200-ért pedig már olyan is akadt, amelyik ajándék gyanánt is megállná a helyét.

Úgy láttam, a „párszázasok” mellett a drága borok is jól fogynak az ünnepek előtt. Egy jóbarátom, aki borszaküzletben dolgozik, azt mesélte, hogy sokan kizárólag ár alapján vásárolnak. Ők képesek több tízezer forintot is kicsengetni olyan borért, amiről sosem hallottak, mondván: „ilyen drágán biztos jó lesz ajándékba”. Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy egyes szaküzletekben meglepően magas árat kérnek a máshol jóval olcsóbban beszerezhető termékekért.

Lehet, hogy én fújom fel a dolgot, de az ünnepek előtti bevásárlásaim során úgy láttam, idén minden eddiginél esztelenebbül vásároltak az emberek… Szerintetek??

Apropó, ha már a boroknál tartunk, néhány szót ejtenék a bio borokról is. Vasárnap egy áruház bio pultján 6-7.000 forintért láttam ilyen termékeket. Bevallom, az ott látott fajtákat még nem kóstoltam, de szerintem azért kerülhetnek ennyibe, mert a bio termékek között vannak, és elég feltűnő a címkéjük… Pedig néhány sorral arrébb, a hagyományos borok között keresgetve már 1.500-2.000 forintért lehet jóféle bio borokat találni. Ezeken egészen kicsi a bio minősítésre utaló felirat, ennek ellenére kifogástalan minőségű, elismert pincészetek által készített öko termékekről van szó! Tudomásom szerint ezeket azért nem reklámozzák bio termékként, mert elijesztenék azokat, akik korábban már kóstoltak bio bort… (Régebben az öko borok nem voltak túl jó minőségűek.)

Ti milyen bort vesztek karácsonyra?

Kategória: Biokaja
Címkék:, ,

2 Hozzászólások to “Milyen bort vesztek karácsonyra?”

Szólj hozzá (+)

  1. FehérLófia szerint:

    Nemrég láttam egy borászattal kapcsolatos műsort. Több neves magyar borászt is megkérdeztek, hogy kb. hány forintból lehet kihozni egy üveg igazi, minőségi bort. (Tehát nem “pancsolt”, cukrozott, és egyéb eljárással ihatóvá tett löttyöt, hanem szőlőből készült nemes nedűt.) Ezek szerint a szőlő termelése és feldolgozása, a palackozás-címkézés-dugózás, szállítás, raktározás, esetleg reklám költségei, no és persze a haszon összesen kitesznek minimum 700-1000 forintot. Ez persze még nem a csúcskategória, de ekkora összegből nagy valószínűséggel ízletes, jó minőségű magyar bort kaphatunk.
    És hogy mi lehet a 100-200 forintos italokban? Azt inkább nem szeretném megtudni…
    Nem a mennyiség, hanem a minőség számít! Inkább veszek egy üveg drágább bort, mint többet a 100 forintos löttyből.

  2. aranyhaj szerint:

    Én borszaküzletben szoktam vásárolni, ott nincsenek gagyi borok. Általában kb. 500-600 Ft-tól indulnak, ennyiért már iható, nem pancsolt bort lehet venni. Persze egy ezresért már igazán jót kaphatunk, ha pedig ennél is többet szánunk rá, igazi borélményhez juthatunk!
    A legdurvább a hipermarketek borrészlegének alsó polca…. Műanyag flakonos és száz forintos üveges “piros” és fehéres-sárgás folyadék. Hát nem is tudom, de ha csak kétszáz forint jutna borra, akkor inkább vizet innék!!

Szólj hozzá